2013. 10. 01., kedd, 16:10
Október elsejével kinyitott és egészen március végéig vár kicsit és nagyot egyaránt a kaposvári jégcsarnok. Színes sport- és szabadidős rendezvényeken mozoghatnak a kaposváriak, változatlan jegyárak mellett.
Megannyi általános iskolás lepte el a jégcsarnok jegét kedden délelőtt, ezen a napon nyitott ki a létesítmény. Pór Tamás ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: délelőttönként mintegy ezer diák tanulhatja meg a korcsolyázás alapjait – ezt az önkormányzat finanszírozza -, esténként pedig közönségkorcsolyázásra várnak gyermeket és felnőttet egyaránt. Idén elindul a szinkronkorcsolya-oktatás is, 6 éves kortól várják az érdeklődő lányok jelentkezését. Neves oktatótól sajátíthatják el az alapokat: Siáginé Varga Vera kétszeres magyar bajnok tanítja őket. Várhatóan népszerű lesz a baba-mama korcsolya is: két éves kortól várják a kicsiket, szüleikkel együtt. Tavaly is sok mozogni vágyót vonzott a jégdiszkó, a kedvelt program idén is folytatódik – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
- A jégkorongozóknak idén is biztosítjuk a feltételeket a zavartalan felkészüléshez, edzéshez a jégen – tudtuk meg Szerb Györgytől. A kaposvári önkormányzat sport szakreferense kiemelte: a cél, hogy minél kevesebb kihasználatlan óra legyen a létesítményben.
A jégcsarnok egészen március 31-ig várja a kaposváriakat, változatlan jegyárakkal.