2013. 09. 03., kedd, 20:24
Koncertek, utcabál, gasztronómiai élmények – egyebek mellett ezekkel a színes programokkal várja a kaposváriakat a Miénk a Város szeptember 6-a és 8-a között. Vasárnap este tűzijáték zárja a fesztivált.
A Kossuth téri színpadon a város legjobb zenekarai lépnek fel, majd kicsiket és nagyokat is mulatni hív a táncház. Szeptember 6-án, pénteken a Szélkiáltó gyermekkoncertjével veszi kezdetét a programsorozat, majd Kapronca folklóregyüttesét hallhatják a kaposváriak és a Csiky Gergely Színházművészei adnak műsort. Este ABBA-show lesz, végül utcabál zárja a napot a Seniorral.
Szombaton a Vaskarika Együttes gyermekkoncertje és a Juhos Együttes Táncháza között még fellép a Somogy Táncegyüttes.
A zárónapon a Roppantós fellépése után a Strawberry Jam Band ad koncertet, majd 20 órakor kezdődik a Magna Cum Laude koncert.
Az idei rendezvénysorozaton Kaposvár két testvérvárosa, Kapronca és Csikszereda is bemutatkozik az "Európai polgárság, testvérváros és kultúra" testvérvárosi találkozó keretében, előbbi folklór-, utóbbi pedig néptáncegyüttesével. Szeptember 6-án 9 órától testvérvárosi workshopot tartanak a Városháza Dísztermében, 7-én és 8-án 10 órától pedig a külföldi testvérvárosi egyesületekkel ismerkedhetünk a Fő utcán elhelyezett információs sátrakban.
A projekt költségeihez az Európai Bizottság nyújtott támogatást.
A három napos fesztivált tűzijáték zárja. A részletes programokat az alábbi plakáton találják: