Zenekarok Most: Peron Acoustic

2013. 08. 07., szerda, 06:37

Ezúttal egy könnyedebb dallamokat játszó kétszemélyes zenekart mutatunk be, akiket már gyerekkoruk óta vonz a zene világa és nem is olyan régen úgy döntöttek, hogy hivatalosan is zenekart alapítanak, méghozzá egy akusztikus formációt.

Áron és Péter 2012 szeptemberében döntött úgy, hogy hivatalossá teszik eddigi formációjukat és zenekart alapítanak, így született meg a Peron Acoustic. Már korábban is együtt zenéltek, rendezvényeken, ünnepségeken, és ahol szívesen fogadták és hívták őket. Több koncert alkalmával vendégzenészekkel egészülnek ki, videónkban például Vasas Mátyás is látható, aki ütős hangszeren kíséri a fiúkat. Áron az interjúban azt is elárulta, hogy a zenei pályát szivesen folytatná tovább.

A fiúk egy versenynek és a lelkes szavazóknak köszönhetően a Quimby vendégeként felléphettek a Sziget Fesztiválon. A Bálint Péter és Debreceni Áron alkotta Peron Acoustic tarolt a Don Quijote ébredése című dallal.

A zenekar tagjai:

Bálint Péter – ének, gitár

Debreceni Áron – ének, gitár

A jelentkezők közül több mint 2100 szavazattal nyertek az augusztus 2-án zárult versenyben. A nyereményük pedig az volt, hogy a Sziget 0. napján a Quimby vendégei voltak, bemehettek a backstage-be is, valamint a zenekar szünetében is felléphettek a több tízezres tömeg előtt. A hetijegy pedig csak kedves ráadás volt mindezek mellett.

Hivatalos facebook oldal: Peron