2013. 06. 26., szerda, 14:02
Júliustól a kórház is csatlakozik a kaposvári távhőrendszerhez, éves szinten mintegy 25 millió forintot spórolhat meg az intézmény. Augusztusban újabb nagyfogyasztókat vonnak be: a Munkácsy és az Eötvös középiskolákat, valamint a Berzsenyi iskolát.
Már fél éve zajlik Kaposváron a távhővezeték-rendszer korszerűsítése, melybe nagyfogyasztókat is bevonnak. Július elseje mérföldkő e tekintetben: a legnagyobb fogyasztóként a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház is csatlakozik a rendszerhez. Az intézmény egymaga annyi hőt vesz majd fel, mint az összes távfűtött kaposvári lakás együttesen. Egy távhőközpontot építettek, július elsejével pedig a megszűnik földgáztüzelés.
- Célunk továbbra is az, hogy Kaposvár az egyik legolcsóbb nagyváros maradhasson, ezért is szükséges bővíteni a távhőrendszert – fogalmazott a szerdai, kórházban tartott sajtótájékoztatón Szita Károly. A polgármester hozzátette: azzal, hogy az eddigi földgáztüzelésről az egészségügyi intézmény átvált a távhőre, éves szinten 25 millió forintot takaríthat meg, amit a betegekre fordíthat. A következő jelentős állomás egyébként három oktatási intézmény bevonása lesz: augusztus végétől a Munkácsy Gimnázium, az Eötvös Szakközépiskola és a Berzsenyi tagiskola csatlakozik a hálózathoz. A teljes távhőberuházás 1 milliárd 60 millió forintba kerül, ennek során 8,5 kilométernyi vezetéket építenek, felváltva a 40 éves régieket.
- Meghatározó intézményünk életében, hogy távhővel való fűtésre állunk át – hangsúlyozta Moizs Mariann, a kórház főigazgatója. Mint fogalmazott, a fűtésszámlájuk évente 10-15 százalékkal csökken, ráadásul a kaposvári lakosoknak is segítenek így. A kórház ugyanis egymaga annyi energiát vesz fel, mint a 6800 kaposvári lakás együttvéve, alaposan hozzájárulva így a fajlagos költségek csökkenéséhez. Nem beszélve arról, hogy a megoldás környezetkímélő is, ezáltal csökken a belváros légszennyezettsége.