Árvíz: Kaposvár is segít

2013. 06. 10., hétfő, 18:45

6,7 millió forinttal járul hozzá Kaposvár az árvízi védekezés költségeihez. Egy ilyen katasztrófa esetén az árvíz sújtotta területen élőknek érezniük kell, hogy egy közösség áll mögöttük és nincsenek egyedül - indokolta döntését Szita Károly.

Árvízi védekezésSoha nem látott árvíz vonul át Magyarországon. A Duna utakat és házakat mos el, ezreket kellett kiköltöztetni az áradó folyó miatt. A rendkívüli vészhelyzet ugyanakkor rendkívüli összefogást is eredményezett. Több ezer honvéd, katasztrófavédő, rendőr és civil küzd a víz pusztítása ellen. Ott vannak a gátakon a kaposvári logisztikai ezred katonái, az önkéntes tartalékosok, a Somogy Mentőcsoport tagjai és több mint száz kaposvári rendőr is.

- A védekezésből mindenkinek ki kell vennie a részét, mert közösen úrrá tudunk lenni a kritikus helyzeten is. Ezért Kaposvár Önkormányzata lakosonként 100, azaz összesen 6,7 millió forinttal segíti a bajban levőket - tudatta lapunkkal Szita Károly polgármester.

Vihar a Duna mentén

A közeledő vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civil és önkéntes szüntesse be a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van - tájékoztatta a belügyminiszter főtanácsadója hétfő délután az MTI-t.

 

További videóink. Ezeket látta már?