2013. 04. 19., péntek, 23:39
Szita János és Kovalik Zoltán csütörtökön indult, hogy lefussa 11 nap alatt a 650 kilométert. A vállalkozás első napján Andocsig, pénteken Siófokig jutottak. Az útvonalba eső települések közül több helyen megemlékezést tartanak.
Szita János és Kovalik Zoltán arra az egyedülálló dologra vállalkoztak, hogy 11 nap alatt 650 km-t futnak – a Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója emlékére –, hogy felhívják a figyelmet Somogy megye II. világháborúban elesett áldozataira.
Szita János és Kovalik Zoltán tisztelegnek azok előtt a katonák előtt, akik abban a tudatban vesztették életüket, hogy hazájukat védik. Az április 18-án indult emléktúra résztvevői fejet hajtanak és koszorút helyeznek el majd az útvonalon lévő magyar katonai síroknál, emlékhelyeknél.
A futás a kaposvári Hősök templománál – a szentmisét követően – vette kezdetét. Az út első szakaszán, a futók ünnepség keretében hajtanak fejet Pákozdon, az ismeretlen katona sírja előtt (Doni emlékmű). Kárpátalján koszorúznak és emléktáblát avatnak Szolyván, a „Málenkij robotra” elhurcolt magyarok emlékparkjában. A magyarországi útvonalon – a települések kérésére – lehetőség lesz helyi koszorúzási ünnepségekre is.