2012. 10. 26., péntek, 22:21
Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás, a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end. Vasárnap újra a Csiky színpadán.
Helyszínünk egy Adria-parti városka terecskéje, a hetvenes években, ahol megesik, aminek meg kell... E kedves olasz kisvárosban éldegél Don Tomao, az eladósorba került, enyhén beszédhibás, gyermekét egyedül nevelő, ám szívügyekben még mindig naprakész, korosodó amoroso, könnyűvérű szobalányával, szomszédjában egy magányos panziósnővel és a környék legpocsékabb kávéját felszolgáló, saját ristorante után ácsingózó kávézótulajjal.
És akkor még nem is beszéltünk az idevetődő többiekről: a halmozottan hátrányos helyzetű vándormuzsikusról, az életunt milliomosról, a szentéletű bölcsről, akinek durva csuhája alatt érző szív dobog. Valamint a tűzrőlpattant magyar lányról, aki születendő gyermekének nemzőatyját igyekszik fellelni eme kies olasz vidéken... – mintha egy jóképű P. Howard ponyvát látnánk "megképesítve".
Hogy azért a szereplők jellemrajzának párhuzama nem véletlen, annak oka nyilván a szerzők személye, s hogy mégis kicsit más lett a végére, arról nem kevésbé tehetnek a dalok, amelyek visszarepítik a nézőket azokba az időkbe, amikor még léteztek azok a fogalmak, hogy "világútlevél" meg valutakeret, és az a nyaralási kategória, hogy jugóba vagy olaszba.
„Dimmi quando, quando, quando” – ismerős valahonnan? Ki ne dudorászta volna százszor is akár: „Volare ó-ó, cantare ó-ó-ó-ó”. Olyan slágerek kelnek új életre, mint a Felicita vagy a Ciao, ciao Bambina!
Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás, a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.
