Minden fontos kérdés eldőlt az NB1-ben

2024. 05. 19., vasárnap, 16:03

Az FTC mögött a Paks végzett a második, a PAFC pedig a harmadik helyen.

Az NB I-ben szombaton eldőlt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző FTC mögött mely együttesek végeznek még a dobogón. A szezon utolsó fordulója előtt a Paks a második helyen állt 55 ponttal, a harmadik Videoton 53, míg a negyedik Puskás Akadémia 52 egységgel rendelkezett. A szerdán története első kupagyőzelmét megszerző paksiak az élvonaltól búcsúzó Kisvárdát fogadták, a fehérváriak a Diósgyőrt látták vendégül, a felcsútiak pedig a DVSC-vel csaptak össze a Pancho Arénában. A Paks remek hetet zárt, hiszen a kupagyőzelem után a bajnokságban megszerezte az ezüstérmet. A Puskás Akadémia a fölényes győzelmével a harmadik pozícióban zárt. A Vidi lett a forduló vesztese, mivel kicsúszott a kezéből a bronzérem. A Paks az Európa-liga, a Puskás Akadémia és a Fehérvár FC a Konferencia-liga selejtezőjében állhat rajthoz a nyáron.

OTP Bank Liga, 33. forduló:
Paksi FC-Kisvárda Master Good 2-1 (1-0)
Paks, v: Andó-Szabó
gólszerzők: Mezei (34.), Hahn (84.), illetve Spasic (91.)
sárga lap: Szabó B. (50.), illetve Melnyik (38.), Cipetic (72.), Matic (78.), Ilievszki (82.)
Paks: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér – Kovács K., Mezei (Horváth K., 88.), Vécsei (Hahn, 76.), Haraszti, Silye (Kocsis B., 88.) – Szabó B. (Papp K., 64.), Könyves (Böde, 64.)
Kisvárda Master Good: Kovács M. – Stefan (Cipetic, a szünetben), Lippai, Jovicic (Széles, a szünetben), Körmendi – Melnyik (Osztrovka, 81.), Matic – Navratil, Makowski, Camaj (Spasic, 71.) – Mesanovic (Ilievszki, 71.)

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 4-1 (2-1)
Felcsút, v.: Rúsz
gólszerzők: Nagy Zs. (15., 49. – az elsőt tizenegyesből), Komáromi (36., 90.), illetve Bódi (45+4.)
sárga lap: Plsek (47.), Komáromi (73.), Colley (96.), illetve Tuboly (34.)
piros lap: Manrique (24.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Brandon (Levi, 71.) – Szolnoki (Corbu, 70.), Nissilä (Colley, 79.), Plsek (Favorov, 79.) – Nagy Zs., Puljic (Vékony, 84.), Komáromi
Debreceni VSC: Megyeri (Erdélyi, 82.) – Tuboly, Baranyai, Romancsuk, Manrique – Ojediran, Bódi (Gellén, 83.), Szuhodovszki – Vajda (Cibla, 82.), Dzsudzsák (Batai, 76.), Domingues (Hornyák, 69.)

Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 0-0
Sóstói Stadion, 6133 néző, v.: Karakó
sárga lap: Gergényi (57.), Spandler (77.), illetve Klimovics (11.), Lund (45+2.), Gera D. (49.), Szabó L. (53.), Jurek (62.), Csorbadzsijszkij (70.)
Fehérvár: Tóth B. – Serafimov, Spandler (Tóth T., 89.), Gergényi – Bese (Stefanelli, 57.), Csongvai, Sigér (Gradisar, 57.), Schőn – Christensen, Katona (Pető, 76.) – Karamoko
Diósgyőr: Ogyincov – Gera D. (Baco, 71.), Szatmári (Csorbadzsijszkij, a szünetben), Lund, Stephen – Bényei, Bokros – Pernambuco (Kampecisz, 80.), Klimovics, Jurek (Franchu, 66.) – Szabó L. (Edomwonyi, 66.)

 
  NB1 TABELLA M GY D V GK P
1. FERENCVÁROSI TC 32 22 5 5 48 71
2. PAKSI FC 33 17 7 9 9 58
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC 33 15 10 8 25 55
4. FEHÉRVÁR FC 33 16 6 11 15 54
5. DVSC 33 14 6 13 1 48
6. DVTK 33 12 9 12 -6 45
7. MTK BUDAPEST 33 12 8 13 -19 44
8. ZTE FC 32 12 7 13 -5 43
9. KECSKEMÉTI TE 32 12 6 14 -1 42
10. ÚJPEST FC 32 11 4 17 -20 37
11. KISVÁRDA MASTER GOOD 33 9 4 20 -15 31
12. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 33 5 6 22 -32 21

Ezeket olvasta már?