Kaposvári játékossal a soraiban lett ifjúsági olimpiai bajnok a magyar lány 3x3-as jégkorong-válogatott

2024. 01. 25., csütörtök, 14:11

A válogatottban ott volt a KASI sportolója, Csordás Csenge is.

Aranyérmet nyert a magyar 3x3-as lány jégkorong-válogatott a dél-koreai Kangvonban zajló IV. téli ifjúsági olimpián (YOG). A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki tájékoztatása szerint a nemzeti csapat a döntőben harcos, kemény mérkőzésen 10-2-re győzte le a házigazdák együttesét, ezzel megszerezte Magyarország első aranyát az ifjúsági téli olimpiákon. Korábban nemzetközi csapatokban voltak már magyarok, akik külföldi csapattárssal nyerni tudtak, de ez az első "színmagyar" arany. Kangvonban Magyarország a 18. nemzet a 79-ből, amely aranyérmet szerzett.

"Hat nap alatt kilenc meccset játszottunk, ami nagyon megterhelő volt, fizikailag és lelkileg egyaránt nagyon sokat kivett belőlünk, de megvan, amiért küzdöttünk, úgyhogy nagyon boldog vagyok" - nyilatkozott a magyar válogatott egyik kiválósága, Polónyi Petra. "Azzal a határozott céllal jöttünk ide, hogy a végén mi énekelhessük a magyar himnuszt a jégen, eszméletlenül boldog vagyok, hogy sikerült, bár még mindig nem igazán hiszem el."

A csapatkapitány Weiler Krisztina elárulta, a meccs előtt azt mondta a csapattársainak, próbálják meg kizárni, hogy a hazaiak ellen játszanak, és "használják fel" ellenük a hazai pályát, ami sikerült is.

"Egyébként nekem már reggel nagyon jó érzésem volt, valamivel korábban ébredtem, mint kellett volna, de jó gondolataim voltak - éreztem, hogy ma aranyat szerzünk. Ez eddig pályafutásunk legnagyobb sikere, az aranyérem pedig egyszerűen gyönyörű" - lelkendezett.

Magyarország–Korea 10–2 (2–0, 5–1, 3–1)
3x3 jégkorong, lányok, döntő
A magyar csapat tagjai: Bátyi Boróka, Bereczki Dóra, CSORDÁS CSENGE, Faragó Luca, Hajdu Lili, Haraszt Lorina, Hiezl Réka, Polónyi Petra, Sághy Lara, Simon Bíborka, Szabó Bonita, Takács Zoé, Weiler Krisztina, szövetségi kapitány: Marleen Collins Delaney.