Huszonnégy órás sakkversenyt tartottak Nagyatádon

2023. 08. 22., kedd, 19:28

A résztvevők ezernél is több partit játszottak le a kulturális központ aulájában rendezett Bagoly Kupán.

A Nagyatádi Sakk Egylet a hétvégén 31. alkalommal rendezte meg a 24 órás sakkversenyét, a Bagoly Kupát. A kulturális központ aulájába még Budapestről is érkeztek kínai versenyzők.

A Bagoly Kupát három évtizede rendezik meg a városban, 2023-ban már 31. alkalommal ültek 24 órára asztalhoz a sakkozók – számolt be az eseményről az atádhír.hu. A legtöbb versenyen eddig Kőnig Balázs vett részt, aki ezeken már több mint 1700 pontos gyűjtött össze. A rekordot ennek ellenére Kiss Attila tartja, aki a verseny egyik megálmodója volt és mind a 31 küzdelmet ő vezényelte le.

Az idei kupán 22 játékos mérette meg magát, közülük pontosan a fele végig is játszotta mind a nyolc fordulót, még két ifjú hölgy, Miklós Luca és Miklós Hanna is. Az eddigi versenyekhez képest ebben az évben a fiatal játékosoknak kedvezve részteljesítést is bevezettek, ami azt jelenti, hogy teljes köröket kellett vállalniuk a résztvevőknek, akik éjszaka akár aludhattak is.

Ez alkalommal két korábbi bajnok küzdelmét hozta a verseny. Egresi Máté és Molnár Aurél végig fej-fej mellett haladtak és csupán a verseny legutolsó befejezett játszmája döntötte el a kupa sorsát. Itt mindössze négy másodpercnek köszönhetően Egresi Máté állhatott fel győztesen a tábla mellől, ezzel második alkalommal kerülhet fel a neve a kupára.

A Bagoly Kupán öt megyéből érkeztek játékosok, sőt Budapestről kínai fiatalok is érkeztek az eseményre. Akik végigjátszották a versenyt, azok 118 játszmát váltottak egymással, így összesen 1003 partit fejeztek be.

Eredmények:

1. Egresi Máté: 110,5 pont
2. Molnár Aurél: 109.0 pont
3. Nagy Kristóf: 91,5 pont
4. Kőnig Balázs: 82,5 pont
5. Kondákor Márk: 75,5 pont
6. Horváth Attila: 74,5 pont