Nemzetközi Fair Play Díjat kaphat Szilágyi Áron.

2023. 06. 16., péntek, 09:45

Az olimpiai bajnok kardvívót Novák Katalin köztársasági elnök jelölte az elismerésre.

A háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok magyar kardvívó a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa márciusi döntőjében mutatott példaértékű tette miatt lett jogosult a neves jelölésre.

Fotó: Facebook/Szilágyi ÁronSzilágyi Áron a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott. Bár jobban kezdett, a georgiai vívónak már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyi Áront és visszafordult a páston, mert a gép nem jelzett találatot. Az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot jelentő piros lapot ért. A következő akciónál azonban meglepetésére a magyar klasszis csak előrelépett, karjait fel sem emelve engedte, hogy ellenfele tust tudjon adni, kiegyenlítve ezzel az esélyeket. Bazadze egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.