Pályacsúcs született az Ultrabalatonon

2023. 05. 08., hétfő, 13:10

Összesen 22 ezren vettek részt a balatoni tókerülő futóversenyen. Mihalik Norbert egymaga 16 óra 27 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.

Megdőlt a pályacsúcs a rekordmezőnyt felvonultató 17. NN Ultrabalatonon: Mihalik Norbert 16 óra 27 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot. A korábbi csúcsot Bódis Tamás tartotta 16 órával, 34 perccel és 28 másodperccel. A nőknél Maráz Zsuzsanna nyert 21:20:06 órás eredménnyel.

A tókerülő futóverseny mezőnye Balatonfüredről rajtolt, majd megkerülve a Balatont, ugyanott ért célba. A szervezők közleménye szerint az esemény történetében korábban soha ennyien nem álltak rajthoz, az összes kategóriát – egyéni, páros, kis- és nagycsapatos váltók – beleszámítva, 22 ezren húztak futócipőt a hétvége során.

Zelcsényi Miklós versenyigazgató elmondta, mindenkinek azt kívánja, hogy egyszer tapasztalják meg az NN Ultrabalaton hangulatát. "Idén rekordmezőny indult, felemelő volt látni a tömeget. Voltak legendás alakjai az idei mezőnynek, említhetném Bogár Jánost, vagy a francia Gilles Pallaruelót. Előbbinek kiállítása is volt a versenyközpontban. Többször teljesítette az Ub-t, volt, hogy egyéniben meg is nyerte. Gilles az NN UB meghatározó alakja. Tizenhatszor futotta körbe a Balatont. Ráadásul ezúttal törött kézzel teljesítette a 211 kilométert" – mondta a versenyigazgató.