Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

2022. 07. 23., szombat, 18:18

A legtöbben a klasszikus, 5,2 km-es távot teljesítették, de népszerű volt a féltáv és a SUP-os átnevezés is.

Több mint 11 ezren vettek részt szombaton a Balaton-átúszáson. A szervezők tájékoztatása szerint a legtöbben a klasszikus, Révfülöp és Balatonboglár közötti távot teljesítették, ők több mint 9800-an voltak. A féltávot közel ezren teljesítették, míg SUP-pal több mint 400-an evezték át a tavat.

A szervezők emlékeztettek rá, hogy soha annyian nem neveztek még a Balaton-átúszásra, mint ezen a nyáron – az előnevezők száma elérte a 12 ezres felső limitet, ezért a helyszínen már nem is lehetett nevezni.

Az idén 40. jubileumát ünneplő eseményre 1073 településről és 43 országból érkeztek úszók. A legidősebb induló mindkét nem esetén 85 éves volt, és gyerekek is szép számmal viselhetik mostantól a teljesítőknek járó „Megúsztam!” feliratú pólót.

A nap folyamán korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy úszót a vízimentőknek kellett újraéleszteniük.

Nyíltvízi úszóválogatott

A 40. Lidl Balaton-átúszás nyitányaként reggel 7 órakor a teljes felnőtt és junior nyíltvízi úszóválogatott csobbant először vízbe. A 11 fős válogatott edzőtáborból érkezett az eseményre, és egy nagy közös edzésként 1 óra körüli idővel értek át Révfülöpről Balatonboglárra. A leggyorsabb úszó Barabás Imre lett 1:02:46-os időeredménnyel, a nőknél Vas Luca ünnepelhetett 1:06:19-es időeredménnyel.

Jótékonyság

A Lidl Balaton-átúszás nemcsak a nevezőszámban, hanem a jótékonyságban is rekordot döntött. Az öt kiemelt jótékonysági célra összesen 5,5 millió forintnyi adomány gyűlt össze az előnevezési időszakban.

Ismert arcok

Az úszók között sok ismerős arcot is felfedezhettek a balatonboglári Platán Strandon összegyűlt látogatók, résztvevők. A klasszikus távon állt rajthoz Kamarás Iván színész, Gelencsér Tímea szépségkirálynő, Bátyai Éva, az Újszínház színésznője, Kende Anna akadémikus, Mérő László matematikus és Bazsinka József tubaművész. Gurbán Béla a legismertebb átúszó a 40. Balaton-átúszását teljesítette.