2021. 08. 04., szerda, 07:21
A magyar úszó 1400 méterrel a vége előtt még nyolcadik volt, de sikerült fekapaszkodnia közvetlen a dobogósok mögé, és végül csupán négy másodperc hátrányban ért be az első helyezett mögött.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz Anna negyedikként végzett a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában a tokiói olimpia szerdai napján. A 27 éves magyar úszónak ez a legjobb ötkarikás eredménye, Rióban ugyanebben a számban 14. volt.
A helyi idő szerint 6.30 órakor rajtoló viadalon 28 Celsius fokos levegő és 29 Celsius fokos víz fogadta a 25 fős mezőnyt. Az úszók enyhe szélben, kissé felhős, és nagyon párás időben kezdhették meg a kijelölt pályán hét körből álló, 10 kilométeres versenyt az Odaiba Kikötőparkban.
Az utolsó kört a német Leonie Beck kezdte az élen, Olasz a nyolcadik pozícióban vágott neki a hátralévő 1400 méternek. A hajrában elsőként a brazil Ana Marcela Cunha próbált elnyúlni az ellenfelektől, át is vette a vezetést, de a holland Sharon van Rouwendaal és az ausztrál Kareena Lee tartotta vele a tempót. Az utolsó 500 méterre fordulva Beck is felzárkózott az első négyesre, Olasz pedig ötödikként követte őket. A végét Cunha bírta a legjobban, Olasz pedig van Rouwendaal és Lee mögött negyedikként ért célba.
"Nagyon meleg volt, ezért a ritmusváltások és az előzések nehezek voltak, eleve tempót úszni sem volt könnyű, illetve a verekedést is jobban megéreztük" - értékelt az MTI-nek nagyon jókedvűen és mosolygósan Olasz Anna. - "Az utolsó kör előtt még reménykedtem, hogy kijövünk itatni, de nem jöttünk, közben pedig mutatták, hogy nyolcadik vagyok. Ettől egy kicsit megnyugodtam, mert előzetesen azt a célt tűztem ki, hogy az első nyolc között végezzek."
Olasz azt mondta, a hajrának a helyezése tudatában nem görcsösen vágott neki, valamint látta az előtte úszókon, hogy fáradtak, ezért tudott még négyet is előzni a célig.
"Motivált, hogy le tudom őket hagyni, és nem az van, hogy nekem kell előre menekülnöm, mert jönnek mögöttem" - fogalmazott, és hozzátette, szerinte a mostani mezőnyből Cunha érdemelte meg legjobban az olimpiai aranyat.
"Abból a szempontból nehéz úszás volt ez, hogy végig fájt, de általában minden 10 kilométer után úgy jövünk ki a vízből, hogy ez volt a legnehezebb versenyünk" - nyilatkozta Olasz, és elárulta, az eredetileg elképzelt taktikától egy kicsit eltért, de így is jól sikerült beosztani az erejét, és adott helyzetekben a legjobb döntéseket hozta.
Nyíltvízi úszás, női 10 km, olimpiai döntő:
1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 0.9 másodperc hátrány
3. Kareena Lee (Ausztrália) 1.7 mp h.
4. Olasz Anna 4.0 mp h.