2021. 05. 16., vasárnap, 18:19
A gyönyörű budapesti körpályán a TREK-Segafredo sprintere, a belga Edward Theuns volt a leggyorsabb. Az összetett verseny állása már nem változott, az ausztrál Damien Howson vehette át a 42. verseny fődíjat a Hősök terén.
A Magyar Körverseny történetében 2017-ben járt legutóbb a fővárosban a legrangosabb magyar kerékpáros viadal. Budapest gyönyörű épületeit, látványosságait most az egész világon élőben láthatták a televízió nézők.
A Hősök tere és a Városliget környékén kijelölt 92 kilométeres versenytávon már nem tartalékoltak a versenyzők, már az első körön 52 kilométer/órás átlagsebességgel száguldott végig a 117 főből álló mezőny. Az első körben a magyar bajnoki trikós Filutás Viktor és a válogatottban tekerő dr. Rózsa Balázs próbálkozott szökéssel, majd a második kör elején Fetter Erik próbált meg ellépni, három társával szépen gyűjtögette is a másodperceket.
A négyesből a belga Jordi Warlop (Sport Vlaanderen-Baloise) nyerte meg az első és a második, az olasz Manuele Boaro (Astana-Premier Tech) pedig a harmadik gyorsasági részhajrát, de a szökés ellenére várható volt, hogy a sprinterek csapatai végül nem változtatnak a taktikán, s az utolsó körre begyűjtik az összes szökevényt. Így is történt, a sok WorldTeam és ProTeam úgy rendezte a sorokat, hogy végül mezőnyhajrá döntsön az utolsó etap legjobbjáról.
Rengeteg kerékpáros szurkoló várta a végső sprintet az Andrássy úton és a Hősök terén. A TREK-Segafredo csapata szervezte meg a legjobban a sprintet, a belga Edward Theuns csaknem egy kerékpárhossznyi előnnyel szerezte meg az első helyet, a budapesti szakaszgyőzelmet.
Ahogyan az várható volt, az utolsó etap már nem változtatott a megkülönböztető mezek sorsán, a szombati kékesi befutón remeklő Damien Howson (Team BikeExchange) lett az idei Tour de Hongrie összetett győztese, ő vihette haza a sárga mezt. A körverseny több mint kilenc évtizedes történetében először diadalmaskodott ausztrál kerékpáros. A legjobb sprinternek járó zöld mezt a német Phil Bauhaus (Bahrain-Victorius), a legjobb hegyi menőt illető piros mezt a lengyel Maciej Paterski (Voster ATS) szerezte meg, s
a 42. Tour de Hongrie fehér trikósa, a legjobb hazai kerekes Pelikán János lett.
A magyar versenyzőkről is elmondható, hogy remekül helyt álltak minden idők eddigi legerősebb Tour de Hongrie mezőnyében, felvették a versenyt a világ élvonalába tartozó kerekesekkel. Azért a WorldTeamek megmutatták, miért sorolják őket a legfelső kategóriába: a Tour de Hongrie mind az öt szakaszát WorldTeam-versenyző nyerte, s az összetett dobogójára is csak ebből a kategóriából tudtak bekerülni.
EREDMÉNYEK
42. Tour de Hongrie
5. szakasz, Budapest–Budapest (92 km):
- Edward Theuns (belga, TREK-Segafredo) 1:55:46
- Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) azonos idővel
- Timothy Dupont (belga, Bingoal Pauwels Sauces WB) a. i.
- Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) a. i.
- Matteo Malucelli (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) a. i.
- Jordi Meeus (belga, BORA-hansgrohe) a. i.
Az összetett versenyben:
- (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Damien Howson (ausztrál, Team BikeExchange) 18:07:10
- Ben Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 16 mp h.
- Antonio Tiberi (olasz, TREK-Segafredo) 24 mp h.
- Orlando Garcia Sosa (kolumbiai, Caja Rural-Seguros RGA) 32 mp h.
- Stefan De Bod (dél-afrikai) 45 mp h.
- Laurens Huys (belga, Bingoal Pauwels Sauces WB) 51 mp h.
- 23. Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) 1:32 p h.
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Maciej Paterski (Voster ATS)
A legjobb magyar versenyző:
- (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec)
- Peák Barnabás (Team BikeExchange)
- Fetter Erik (EOLO-Kometa)