Értékes magyar sikerek

2018. 08. 25., szombat, 10:45

A tizenkét magyar vonatkozású mérkőzésből csak egyen született siker, a Hajós Artúr, Stréli Bence páros viszont az csodaszámba menő 45 éves japán ellenfelet is felülmúlva már legalább a 12-be jutott a siófoki 1 csillagos World Tour-versenyen.

Már csütörtökön sem unatkoztunk Siófokon, az 1 csillagos World Tour-verseny első napján, amikor a selejtezőket bonyolították le, pénteken viszont végképp beindult a nagyüzem a Nagystrandon. Kezdésként a nők játszották le az első csoportmeccset, a magyar strandröplabdázók pedig „elfoglalták” az egyes pályát, végig ott szerepeltek. Az elsőként kiemelt Irina Makhno, Inna Makhno páros nem ismert kegyelmet, sima 2:0-s meccsen győzött a Papp Lujza, Tátrai Nikolett kettős ellen. Dénesi Brigitta és Győri Panna lengyel párostól kapott ki, míg Szabó Dorottya és Háfra Dominika az őket múlt héten Portorozban is legyőző, a tornát meg is nyerő szlovén Tjasa Jancar, Tjasa Kotnik párossal futott össze, és ezúttal sem sikerült felülírni az erőviszonyokat. 

Nagyobb meglepetést jelentett, hogy a – legjobb hazai páros jogán – negyedik helyen kiemelt Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra kettős szorosabb, majd simább játszmában kapott ki a selejtezőből érkező, 13. pozícióban rangsorolt Jana Simancova, Magdalena Kovacikova szlovák párostól.

A nők első köre után a férfiak következtek, s nem is telt el nyert magyar meccs nélkül a csoportkör első fordulója, hiszen a magyar bajnok Hajós Artúr, Stréli Bence kettős hátrányból fordítva győzött a hatodik kiemelt Nisimura Koicsi, Hatabe Junki páros ellen 2:1. Aki a pályát nézte, meg nem mondta volna, hogy Nisimura 45 éves, de két fiatal a végén csak legyűrte.

– Nem volt rajtunk teher, hogy nem nyertek előttünk a magyarok, mindenkiben benne van a siker lehetősége. örülünk, hogy győztünk. Nekünk mindig örömjáték a strandröpi, az első meccs is az volt, a folytatás is az lesz. Bármi történik, élveznünk kell, és nem foglalkozni az eredménnyel, ha nyerünk, az csak plusz – jegyezte meg Hajós Artúr.

A többieknek viszont már nem ment ennyire jól a játék, mindannyian két játszmában kaptak ki. A Romain Di Giantommaso, Jérémy Silvestre első helyen rangsorolt francia duó nem hagyott esélyt a Jánossy Bálint, Takács Gergely kettősnek, míg a Bán Viktor, Rozgonyi Bálint és Benkő Balázs, Oláh Botond duónak egyaránt lengyel páros ellen nem ment.

Szombaton még minden magyar pár játszik, Hajósék egy sikerrel a negyeddöntőbe, míg a többiek a legjobb 12 közé léphetnének. Mint kiderült, Hajós és Stréli győzelme az egyetlen volt pénteken, hiszen a női párosok egyike sem tudott nyerni a 12-be kerülésért, ráadásul Papp Lujza súlyos vállsérülést is szenvedett. Szombaton már csak a fiúknak szurkolhatnak a magyarok.