Győzelemmel kezdtek be Hidegék

2018. 03. 09., péntek, 08:07

Az elmúlt hétvégén megkezdte a 2018-as rallyszezont Hideg Krisztián és Kerék István. A Korda Racing Team Skoda Fabia R5-ösét terelgető kettős a 7. Kumrovec Rallyn kezdte meg a bajnoki pontok gyűjtögetését – méghozzá a horvát bajnokságban.

Céljuk ugyanis az, hogy megőrizzék itt bajnoki címüket, illetve, hogy az ERT abszolút értékelésében is elhódítsák ezt a nemes címet.

Hideg Krisztián: Nagy izgalom és várakozás előzte meg a 2018-as versenyszezonunkat, amit a 7. Kumrovec Rallyn kezdtünk meg, ezzel pedig elstartolt a horvát bajnokságban az idei pontgyűjtésünk.

Ez a futam egy sprintjellegű verseny, ahol idén már harmadik alkalommal indultunk, így igen jó tapasztalataink voltak a pályákról. Mondhatni, tökéletes rallys idő volt: 10 cm hó esett a verseny napjára a már amúgy is meglévő 30-40 cm-re. A dolog pikantériáját emellett az is adta, hogy nem lehetett szöges gumikat használni, így Monte-s, szög nélküli gumikkal kellett versenyeznünk.

A hétvége jól indult, ugyanis a két szakaszból álló prológot megnyertünk, így jó hangulatban folytattuk az éles küzdelmeket. Az első kör nagyon izgalmasra sikerült, hiszen még nagyon havasak voltak a szakaszok, különösen az északi lejtők, ahol így lefelé, a féktávokban elég óvatosan kellett közlekednünk. Már ekkor is láttuk, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt a Niki Mayr-Melnhof, Thomas Zeiser párossal (akik egy Harrach-féle Ford Fiesta R5-össel indultak), hiszen nekik több tapasztalatuk van ilyen körülmények között, mint nekünk. Nem kockáztattunk, inkább a biztonságra autóztunk, aminek az eredménye az abszolút 2. hely, illetve a horvát értékelés elsősége lett.

Az eredménnyel elégedettek vagyunk, de a menetelés lehetett volna acélosabb is. Kezdésnek azért nem volt rossz, főleg, hogy a célt, amiért mentünk, azt el is értük, hiszen megnyertük a horvát értékelést. A csapatnak ez úttal is köszönjük, hogy egy tökéletes autót bocsátottak a rendelkezésünkre. Az pedig külön öröm, hogy a jó kocsihoz még megfelelő gumikat is tudtunk választani.

Kerék István: Bevallom, egy kicsit tartottam a hétvégi derbitől. Idén harmadik alkalommal voltunk Kumrovecben, és eddig 10-15 fokban, normális időben versenyeztünk itt, most viszont mondhatni, ítéletidő volt. Kétségeim voltak afelől is, hogy a futamot egyáltalán meg tudják-e majd rendezni – de dátummódosításra sajnos nem volt már lehetőség. A kudarcos időjárás ellenére azonban egy szuper versenyünk volt.

Amiért jöttünk, azt elértük, hiszen a horvát értékelésben elsők lettünk. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy a legnagyobb ellenfeleink, Prodan és Sebalj nem vettek részt a szezonnyitón, valamint Nikiék is igen profi csapattal álltak rajthoz.

Lényeg a lényeg: nagy a boldogság, hogy a Korda Racing ilyen szuper kocsit biztosított számunkra. Izgatottan várjuk Opatijaban a horvát bajnoki folytatását. Az idei célunk ugyanis az, hogy a horvát bajnokságban megvédjük a bajnoki elsőségünket, az ERT-ben pedig elhódítsuk az abszolút bajnoki címet.