2016. 07. 21., csütörtök, 14:54
A jövő év végén teljes körűen megkezdi működését a nemzeti sportinformációs rendszer. A rendszer segítségével egy bíró azt is meg tudja nézni, hogy egy csapat tagjainak van-e a megfelelő sportorvosi igazolásuk, érvényes nevezésük.
Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta csütörtökön Budapesten egy sajtótájékoztatón, hogy az adatbázis tartalmazza például a hatezer sportszervezet, a 16 ezer sporttal foglalkozó civilszervezet, 430 ezer sportoló, 15 ezer edző, sportoktató adatait, és bárki információhoz juthat majd a segítségével a sportolási lehetőségek teljes köréről.
Ma már elengedhetetlen, hogy a sporttal kapcsolatos óriási adathalmazhoz, az információkhoz megbízható forrásból, egy helyről, sportszakmailag és jogilag rendszerezett, áttekinthető formában hozzáférjenek a felhasználók.
Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos azt hangsúlyozta, hogy a sport világszerte nagy ütemben digitalizálódik, és ebből nem maradhat ki Magyarország sem. A "sport közös csodánk" és valamilyen módon valamennyi magyar polgárt megérinti - fogalmazott.
Segítségével online lehet majd nevezni versenyekre, ki lehet választani edzőket oktatókat, rá lehet keresni sportlétesítményekre, és a rendszer a sport valamennyi területét támogatja azzal, hogy gyorsan, könnyen juthatnak adatokhoz a sportesemények szervezői, a sportolók, de a magánemberek is - mondta a miniszterelnöki biztos.
A rendszer segítségével egy bíró azt is meg tudja nézni, hogy egy csapat tagjainak van-e a megfelelő sportorvosi igazolásuk, érvényes nevezésük - hozott példát az előnyökre Deutsch Tamás.