2016. 06. 25., szombat, 11:35
A magyar válogatott Gera Zoltáné lett az Európa-bajnokság csoportkörének legszebb gólja az UEFA hivatalos szavazásán. Mondhatni: kiütéssel nyert.
A 37 éves futballista Portugáliának lőtt hatalmas gólt egy szöglet után, amikor elé hullott a labda: mellel levette, aztán ballal laposan, dropból bevágta. Ezzel vezettünk először a mérkőzésen, ami végül 3-3-as döntetlennel zárult, és ez a magyar válogatott csoportelsőségét jelentette.
Az elképesztő balos bombával csak Cristiano Ronaldo sarkazós gólja volt versenyben, az is ezen a mérkőzésen esett, de Gera végül megsemmisítő győzelmet aratott. A jelölt gólokra a netezők szavazhattak, így Gera sikerét a magyar drukkereknek is köszönheti. Ez volt amúgy a huszonötödik gólja a magyar válogatottban.
A megmozdulásról egyébként korábbi klasszisok is elismerően nyilatkoztak, Thierry Henry például azt mondta, hogy fantasztikus gól volt Geráé. A magyar válogatott játékos a mérkőzés után elmondta, hogy amikor eléhullott a Nani által kifejelt labda, akkor beugrott neki egy korábbi bombája, amit még a Liverpoolnak vágott, és nagyon remélte, hogy most is bejön.
A többi jelölt között volt a szlovák Marek Hamsik, a német Bastian Schweinsteiger, a francia Dmitri Payet, a spanyol Álvaro Morata, az olasz Emanuele Giaccherini és a belga Romelu Lukaku találata is, de ezek nem igazán tudtak beleszólni a versenybe. A szavazás a csoportkör vége után indult, és szombat délelőtt 11-ig lehetett kiválasztani a legszimpatikusabb jelöltet az UEFA honlapján.
Gera az egész tornán meghatározó játékosa a magyar válogatottnak. Bombagólja mellett rengeteg hasznos szerelése van, ebben a kategóriában két csoportmeccs után az élmezőnyben volt. Várhatóan kezdő lesz a belgák elleni vasárnap esti nyolcaddöntőben is.
A rutinos játékosnak a selejtezősorozatban is volt fontos gólja, a finnek elleni hazai meccset a fejesével nyertük meg. Májusban a Magyar Kupa döntőjét is az ő góljával nyerte a Ferencváros.