Harmadik hely Székesfehérvárról

2015. 10. 28., szerda, 15:27

A hagyományoknak megfelelően októberben meghívást kapott egyesületünk egy felkészülési mini röplabda tornára, amit a Felsővárosi – Masita röplabda csapat rendezett.

Nevezett csapatokat nézve nagyon rangos tornára utazhattunk el és mérhettük össze tudásunkat, felkészülésünket. Célunk az volt, hogy mérjük le, hol tartunk a felkészülésben, hogyan alakul formálódik csapatunk formája, mik a hibáink és erényeink. Nagyon jól szolgálta felkészülésünket a kupa, megtudtuk, hogy rivális ellenfeleink milyen erőt fognak képviselni az év során, illetve éles játékhelyzetekben próbáltuk gyakorolni a fárasztó edzések alkalmával megtanult elemeket.

A játékosok a nap folyamán végig jó formában röplabdáztak, apró pici javítható hibákon múlott a végső győzelmünk, hiszen az ezüstérmes Dabronc és az aranyérmes Kecskemét csapatától 2:1 arányban, döntő játszmákban 15:13-ra kaptunk ki.

Mérkőzéseink:
RÖAK – Sümeg 2:0
RÖAK – Kecskemét „B” 2:0
RÖAK – Fehérvár MASITA 2:0
RÖAK – Dabronc 1:2
RÖAK – Kecskemét „A” 1:2

Különdíjban részesült: Fenyvesi Barnabás
A csapat tagjai voltak: Fenyvesi Barnabás, Sümegi Kristóf, Nagy Dávid, Vermulen Joris, Horváth Ákos, Eördögh Bálint, Szabó Márton, Vörös Péter