Újabb bajnok a szőnyegen

2015. 10. 20., kedd, 11:16

Három napon át zajlott a közelmúltban a ritmikus gimnasztikázók junior és felnőtt korosztályainak Országos Bajnoksága. A Lovasakadémia SC versenyzői szép eredményekkel zárták az év legfontosabb versenyét.

A korábbi hétvégéhez hasonlóan, ahol a gyermek és serdülő korú tornászok szerepeltek, a nagyok is bizonyították tehetségüket.

A legkiemelkedőbb eredményt ismét Murányi Anna (edző: Dr Balogh Orsolya)  érte el, aki első éves felnőttként lett országos bajnok. Egyéni összetettben és karikával is aranyérmet nyert, szalag gyakorlatába kis hiba csúszott, így azzal a 4. helyen végzett. 2013-ban és 2014-ben is ő volt az országos első, de akkor még juniorként. Anna ezzel idén minden nagy versenyt megnyert, hiszen tavasszal  ő lett a vidékbajnok és az országos diákolimpiai bajnok is. Ugyanitt Takács Dalma (felkészítő: Takács-Békési Zsanett) egyéni összetettben és karikával 2. lett, buzogánnyal az 5. helyen zárt. Ezzel eddigi legjobb országos eredményét érte el.

A junior 1/B kategória erős mezőnyében összetettben Márvai Csenge az 5. helyet szerezte meg, Rácz Dorottya a 6. helyen végzett. Csenge labdával 4.lett, Dorottya buzogánnyal ért el jobb eredményt, ezen a szeren az 5. helyezést érte el. Junior 2/B kategóriában Fülöp Kitti Mariann a 13. helyen zárt.  A juniorok felkészítője: Takács-Békési Zsanett.

Junior 1/C-ben Simon Boglárka a 4. helyet szerezte meg csapattársa, Futó Anna és Herskovits Hanna előtt. A lányok a szerenkénti versenyekben is pontszerző helyeken végeztek.

A Lovasakadémia SC edzői: Balogh Orsolya, Oláh Dóra, Szabó Anikó, Szolnoki Nikolett, Boros Ninetta és Kiss Pálma.