Rejtett ellenőrök is lesznek az év legfontosabb mérkőzésén

2015. 09. 04., péntek, 09:41

Hetek óta mindenki találgat. Latolgatja, mekkora az esélyünk a románok ellen. Megtippeljük, kik futnak majd ki a pályára péntek este, Bernd Storck szövetségi kapitány első meccsén. Lehet-e bármilyen következtetést levonni a kapitányok nyilatkozataiból. Péntek este persze minden kérdésre választ kapunk. A találgatások helyett addig azonban nézzük a konkrétumokat!

A magyar-román válogatott mérkőzést szeptember 4-én 20.45-kor játsszák a Groupama Arénában, Budapesten. A meccset az Eb-selejtezőkre is vonatkozó versenykiírás és egyéb vonatkozó UEFA-szabályozás szerint kell előkészíteni, megszervezni és levezényelni.Az európai szövetség jól körülhatárolt szabályai miatt minden momentum az előírásoknak megfelelően kell hogy történjen. Ilyen a többi között az ellenfél csapatának érkezése is: nem számít a távolság, mindenképpen egy nappal a meccs előtt kell érkezni. (2010-ben a Győri ETO-nak például nem engedélyezték, hogy az FC Nitra elleni idegenbeli Európa Liga-selejtezőre aznap utazzon el, holott a távolság alig 100 kilométer volt.) A román válogatott szeptember 2-án, szerdán érkezik a fővárosba, egy belvárosi szállodában szállnak majd meg – árulta el Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a hirado.hu-nak. Hozzátette, másnap, csütörtökön tartanak délután hattól sajtótájékoztatót, majd 18.30-tól edzhetnek az előírások szerint a meccs helyszínén. A románok rengeteg gyümölcsöt, teát, kávét és ásványvizet kapnak majd előre bekészítve az öltözőbe – jegyezte meg.
Mivel a magyar-román selejtezőt az UEFA kiemelt kockázatú mérkőzésnek nyilvánította, a szokásos ellenőrök mellett – mérkőzésellenőr és játékvezető-ellenőr – egy biztonsági ellenőrt is küld Budapestre, akinek a feladatai közé tartozik majd a stadion körül zajló események figyelemmel kísérése. Továbbá két ún. "venue manager" is érkezik hazánkba, akik a mérkőzés körüli teendőkben, szervezésben segédkeznek. Az ő feladatuk, hogy a mérkőzéshez tartozó "körítés" is - például a kivonulás vagy a zászlók kihelyezése - az előírásoknak megfelelő legyen.

Sipos Jenő elmondta, hogy a mérkőzésre 21 ezer 500 szurkolót, ebből 1100 román drukkert várnak pénteken. A biztonságot a magyar rendőrség mellett román biztonsági emberek is garantálják. Az MLSZ még így is mindenkit arra kér, hogy sportszerűen buzdítsa a csapatot, mert egy esetleges, az UEFA által szankcionált rendbontás esetén a magyar válogatott következő hazai mérkőzése akár zárt kapus is lehet. A bizalom megelőlegezéseképpen már kedden elkezdték a jegyeket árusítani az október 8-i Magyarország-Feröer Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésre.