Huszonnégy település csapatai a XI. Mozdulj Balaton Sporttalálkozón

2015. 08. 22., szombat, 18:04

Ismét Ábrahámhegy a legsportosabb balatoni település.

Huszonnégy település csapatainak részvételével, immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg Vonyarcvashegyen a Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, streetballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet 2015-ben – az elmúlt évhez hasonlóan - Ábrahámhegy érdemelte ki.

Az elmúlt két évvel ellentétben, ezúttal nem kellett az eget kémlelni, kellemes, sportolásra alkalmas idő fogadta a résztvevőket a Lido Strandon. A pályákon ezúttal is egymást érték az izgalmas mérkőzések. A legnépesebb mezőny ezúttal is a strandröplabda-tornára gyűlt össze, ahol 16 páros versengett a győzelemért. A döntőt végül egy ábrahámhegyi és egy siófoki duó játszotta egymással, és a Veszprém megyeiek kerekedtek felül.

A streetballcsaták nem a már megszokott eredménnyel értek véget. A többszörös győztes siófokiaknak ezúttal be kellett érniük a harmadik hellyel, a dobogó tetejére az ábrahámhegyiek állhattak fel, a balatonfenyvesieket megelőzve. A strandfoci-torna döntőjében, csakúgy, mint 2014-ben, Ábrahámhegy nyert a balatonfenyvesiek ellen.

Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén – az elmúlt évhez hasonlóan - Ábrahámhegy érdemelte ki Gyenesdiás és Balatonfenyves előtt. Ábrahámhegy vállalkozó kedvű sportemberei alaposan kitettek magukért, hiszen mindhárom sportágban a legjobbnak bizonyultak, ráadásként a kapura rúgó verseny első helyét is hazavihették.

A díjakat Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, Vörös Csaba, az Intersport keszthelyi üzletvezetője és Bartsch János programigazgató adta át.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága és 29 települési önkormányzat támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. A helyi szervezők ebben az évben is 33 település 36 strandján, 16 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei helyszínen várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat az elmúlt két és fél hónapban.

Az eredmények

Streetball (6 csapat): 1. Ábrahámhegy, 3. Balatonfenyves, 3. Siófok

Strandfoci (11 csapat): 1. Ábrahámhegy, 2. Balatonfenyves, 3. Révfülöp

Strandröplabda (16 páros): 1. Ábrahámhegy, 2. Siófok, 3. Csopak

Összesített végeredmény, a Legsportosabb Település címért:

1. Ábrahámhegy,

2. Gyenesdiás,

3. Balatonfenyves.

A kapura rúgó verseny győztese: Szőke Géza (Ábrahámhegy).

A kosárra dobó verseny győztese: Bodródi Márk (Balatonfenyves)