2015. 02. 01., vasárnap, 17:35
Csaknem két óra kellett ahhoz, hogy a Fino megszerezze a győzelmet a szombati, dági bajnoki rangadón. A listavezető kaposváriak két szettet és egy pontot ugyan otthagytak a Komárom megyeiek otthonában, összességében mégsem lehetnek elégedetlenek.
- Ez a mérkőzés más volt, mint a Magyar Kupa-elődöntő - kezdte összegzését Demeter György vezetőedző. - Talán benne volt a csapatban a szerdai utolsó szett, amikor nagy különbséggel tudtunk nyerni. Hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű a dolgunk, és a Dág ismét bebizonyította, hogy saját otthonában bárkivel felveszi a versenyt. Nehezítette a dolgunkat, hogy Magyar Bálint betegsége miatt el sem utazhatott velünk. Tóth István kezdett, a mérkőzés második részében pedig a 17 éves Keen Cameronnak szavaztam bizalmat. Az első és a harmadik szettet is megnyerte a Dág, így kétszer is nekünk kellett egyenlítenünk. Az ötödik játszmában előbb nekik volt meccslabdájuk, aztán nekünk, és mi értékesítettük a lehetőséget. Örülök a győzelemnek, és bízom benne, hogy szerdán, a kupaelődöntő visszavágóján, hazai környezetben is sikerrel járunk.