2014. 12. 24., szerda, 15:39
A Siófok KC-Galérius Fürdő klubvezetése szeretett volna egy igazán maradandó naptárt készíteni a szurkolóknak és minden, a kézilabdát szerető embernek a 2015-ös évre, ez pedig Nagy Wiener Attila fotós-grafikus vezetésével sikerült is.
November közepén fogalmazódott meg a gondolat,hogy a 2015-ös évre egy igazán új, átütő erejű naptárt szeretne a klub, kihasználva a lányok sportolói adottságait,a kézilabdapályán nyújtott jellegzetességeket vagy akár a mindennapos edzésmunka fő vonásait. A klubvezetés Nagy Weiner Attila fotós-grafikust kérte fel a projekt vezetésére és kivitelezésére.
December elején kezdődött a több mint 1 hetes fotózás, majd következtek az utómunkálatok. A Déli úti munkacsarnokban napokat dolgozott együtt egy teljes team, természetesen Attila vezetésével, hogy időben elkészüljenek a nyersanyagok.
A naptárat első alkalommal a december 30-i Vác elleni hazai mérkőzésen mutatják be, valamint a helyszínen 1990 Ft/db áron megvásárolható lesz.