2014. 11. 20., csütörtök, 12:57
Az óesztendő legfontosabb mérkőzéseire készül ezekben a napokban a Siófok KC-Galerius Fürdő NB I-es női kézilabdacsapata.
Az elmúlt évad Magyar Kupa-bronzérmese a harmadik fordulóban kapcsolódik be a Kupagyőztesek Európa Kupája küzdelmeibe, és Fodor János klubtulajdonos abban bízik, hogy a Metalurg Skopje elleni párharc csak az első állomás lesz a nemzetközi porondon.
- Ahogy már többször is hangsúlyoztuk, a szezon eddigi legfontosabb mérkőzései előtt áll a csapat – mondta honlapunknak Fodor János. – Nagy öröm számunkra, hogy ismét képviselhetjük Siófok és Magyarország színeit a nemzetközi porondon, és biztos vagyok abban, hogy a csapat mindent megtesz majd azért a pályán, hogy jól teljesítsen. Nem téveszt meg minket, hogy a macedónok lemondtak a pályaválasztói jogukról és mindkét mérkőzést a Beszédes iskolában rendezzük. Biztos vagyok abban, hogy fiatal ellenfelünk nem feltartott kézzel érkezik hozzánk. Szurkolóink segítségével szeretnénk kivívni a továbbjutást, mert az a célunk, hogy a következő fordulóban is ott legyünk. Ott nagyon örülnénk egy szerencsés sorsolásnak, és akkor talán olyan eredményt tudnánk elérni, amelyre már az egész ország felfigyel.