Ábrahámhegy a legsportosabb balatoni település

2014. 08. 24., vasárnap, 06:51

Csaknem harminc település csapatainak részvételével rendezték meg Vonyarcvashegyen a X. Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket streetballban, kispályás fociban és strandröplabdában.

Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet 2014-ben Ábrahámhegy érdemelte ki.

Csakúgy, mint tavaly: szinte végig az eget kémlelték a szervezők a Lido Strandon, de szerencsére a rendezvény végéig kitartott az időjárás, csak egyszer eredt el az eső pár percre. A pályákon eközben egymást érték az izgalmas mérkőzések. A legnépesebb mezőny ezúttal is a strandröplabda-tornára gyűlt össze, ahol 21 páros versengett a győzelemért. A döntőt végül egy balatongyöröki és egy siófoki duó játszotta egymással, és a Zala megyeiek visszavágtak a tavalyi vereségükért.

A streetballcsaták végén az elmúlt évekhez hasonlóan a rutinos játékosokkal felálló siófokiak örülhettek, az NB-s mezőnyt is megjárt Kertész Tamás és társai az ábrahámhegyieket és a balatonmáriai együttest utasították maguk mögé. Labdarúgásban alaposan megizzadtak a sikerért a résztvevők. A döntős csapatok összesen hét-hét meccset vívtak, és a fináléban végül Ábrahámhegy bizonyult jobbnak a balatonfenyvesiek ellen.

Az elért eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet az idén Ábrahámhegy érdemelte ki. A díjakat Szalóky Jenő, a Balaton Fejlesztési Tanács tagja, Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, Vörös Csaba, az Intersport keszthelyi üzletvezetője és Bartsch János programigazgató adta át.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, 29 települési önkormányzat és négy városüzemeltetési szervezet támogatásával, illetve együttműködésével, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg.

Az eredmények:

Streetball (7 csapat): 1. Siófok, 2. Ábrahámhegy, 3. Balatonmária.

Strandfoci (15 csapat): 1. Ábrahámhegy, 2. Balatonfenyves, 3. Siófok.

Strandröplabda, Csiszár Géza emléktorna (21 páros): 1. Balatongyörök, 2. Siófok, 3. Balatonfüred.

A kapura rúgó verseny győztese: Perger András (Siófok).

A kosárra dobó verseny győztese: Németh László (Balatonederics).

Összesített végeredmény: 1. Ábrahámhegy 48, 2. Siófok 47, 3. Balatonederics 22 pont.