kézilabda Bronzba öntött siófoki szezon

2014. 04. 29., kedd, 06:01

Újabb remek sportsikernek örülhettek a somogyi sportbarátok. A siófoki kézilabdás lányok teljesítették azt, amit kitűztek maguk elé: a bajnokságban bejutottak a legjobb nyolc közé, a Magyar Kupában pedig felállhattak a dobogó harmadik fokára.

A Magyar Kupa-sikertörténet még tavaly ősszel indult, amikor a siófoki együttes megkezdte szereplését a szekszárdiak otthonában. A somogyiak, ha nehezen is, de kiharcolták a győzelmet, a következő körben pedig az MTK otthonában is nyerni tudtak. A negyeddöntő sorsolását már mindenki nagy izgalommal várta, és örömmel vettük tudomásul, hogy a csapat hazai pályán küzdhet meg a négy közé jutásért a Debrecennel. Ez a győzelem is összejött március közepén, és amikor kialakult a finálé mezőnye, reális célként fogalmazhatta meg a vezetés a bronzérem megszerzését. A lányok a dabasi csarnokban megvalósították a tervet.

Sokan, sokszor elmondták, leírták már, hogy a kötelező mérkőzéseket a legnehezebb megnyerni. A siófokiak éltek a lehetőséggel, és a Veszprém elleni bronzmérkőzésen is hamar tudatosították, hogy nyerni akarnak. Már az első félidőben a mieink irányították a játékot, és a két együttes közti különbség a szünet után az eredményben is megmutatkozott. A 32-21-re megnyert meccs lefújása után aztán kezdődhetett az örömtánc.A meccs hőse a siófokiak balszélsője, Erdősi Ildikó volt, aki 13 gólig jutott.„Röviden összefoglalva: a jó kapusteljesítmény, a jó védekezés és a gyors gólok lövése volt a győzelmünk titka – mondta a játékos, aki márciusban bemutatkozott a felnőtt válogatottban, ráadásul az elmúlt hónap legjobb somogyi sportolónőjének választották.

- Az első félidő után három gól volt a különbség; örülök, hogy a szünet után minden a legszebb várakozásaink szerint alakult. Az egész csapat koncentrált, motivált volt a mérkőzésen. Felszabadultan játszottunk. Örülök neki, hogy nekem is így jött ki a lépés, és annak is, hogy ilyen szép eredményt értünk el. Nagyon nagy sikernek tartom, mivel még nem sikerült érmet szereznem Magyar Kupában. Boldog vagyok, hogy most összejött.”

Sokan buzdították a siófoki hölgyeket

Sokan szurkoltak a csapatnak a helyszínen is. A csapat öltözőjében látogatást tett a sportért és ifjúságért felelős államtitkár, dr. Simicskó István, valamint az egyik lelkes és ismert szurkoló, Oroszlán Szonja színésznő is. A klub tulajdonosa, Fodor János ugyancsak köszöntötte a bronzérmes együttes tagjait.