2014. 02. 23., vasárnap, 20:45
Két mérkőzés után már 2-0-ra vezet a Fino férfi röplabdacsapata a Sümeg elleni bajnoki negyeddöntőben. A kaposváriak 3-0-ra nyertek a Veszprém megyeiek otthonában, és a kedd esti, hazai, harmadik találkozón be is biztosíthatják a négy közé jutást.
A péntek esti, első összecsapáson bizony voltak nehézségei a somogyi alakulatnak, ami hat nappal az elvesztett kupadöntő után talán nem is volt annyira meglepő. A vendégek ráadásul szépen küzdöttek, a két ex-kaposvári, Mészáros Dömötör és Lesznyik Károly pedig remek teljesítménnyel rukkolt elő. A negyeddöntő második mérkőzésén már jobban ment a címvédőnek, és lényegében az elejétől a végéig kézben tartotta az irányítást. A hazaiak az első szettben 14, a másodikban 23, a harmadikban pedig 19 pontig jutottak. A Fino kezdőhatosában Dávid Csanád helyett Bozóki Bence kapott lehetőséget.
A párharc harmadik felvonása kedden 18.30 órakor kezdődik a kaposvári városi sportcsarnokban.
Demeter György: Figyelmesebben játszottunk, mint két nappal ezelőtt, Nyitásban és a nyitásfogadás utáni támadásokban sokat javultunk. Örülök a magabiztos győzelemnek.
Férfi röplabda bajnoki negyeddöntő, 2. mérkőzés |
Sümegi RE – Fino Kaposvár SE 0-3 (-14, -23, -19) Sümeg: Kiss, Soós, Lesznyik, Dolgos, Kaposi, Mészáros. Csere: Nagy, Madar Vezetőedző: Mészáros Péter Fino: Magyar B., Geiger, Juhász P., Németh F., Bozóki, Bokor G. Csere: Dömötör, Deák (liberok), Csányi, Tóth I. Vezetőedző: Demeter György. |