Nemzetközi bázisa lesz a kézilabdának Balatonboglár

2013. 11. 14., csütörtök, 20:26

Elkezdődhet Balatonbogláron a Nemzeti Kézilabda Akadémia nagyszabású beruházása, mely bázisa lesz majd a hazai és nemzetközi edző- és játékvezető képzésnek, az utánpótlás nevelésnek. Az ingatlanra kötött vagyonkezelői szerződést szerdán írták alá.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ingyenesen önkormányzati tulajdonba adta a Balatonboglári máv üdülőt. A 23859 négyzetméteres telken jelenleg 6700 négyzetméternyi felépítmény található. A hetvenes években 2-4 ágyas szobákkal épült ingatlan értéke 700 millió forint.

Erre az ingatlanra kötött vagyonkezelői szerződést szerdán a Nemzeti Sportközpontok és a város, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia tervezett beruházásai megvalósulhassanak.

Mészáros Miklós, a város polgármestere az ünnepségen hangsúlyozta, Balatonboglár elkötelezett a sport mellett, és reményei szerint hamarosan nem csak a borról, hanem a kézilabdáról is híresek lesznek.

Korábbi interjúnk Mocsai Lajossal:

A nemzetnek is haszna lesz abból, ha foglalkoznak a fiatalokkal. Egészségesebb és nemzettudatosabb lehet ezáltal az ország – mondta Marjay Gyula. Az MNV Zrt. Ingó- és Ingatlan Vagyonért felelős főigazgatója szerint helyben van az ingatlannak a legjobb gazdája.

Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok megbízott főigazgatója sikertörténetnek nevezte az ingatlan átadását és a jövő év őszének végére megvalósuló fejlesztést. Jelenleg a tervezés fázisánál tartanak, de reményei szerint hamarosan kiírhatják a közbeszerzést is. A források rendelkezésre állnak, ugyanis a kormány kiemelt projektként kezeli a beruházást.

Az egész megye büszke erre az akadémiára – mondta a megyei közgyűlés elnöke. Gelencsér Attila röviden beszélt Somogy megye múltjáról, majd a rendszerváltást követő időszakot elemezte, mely szerint vesztesei voltunk a rendszerváltásnak, és nagyon ki voltunk éhezve a sikerekre. El is indultunk, az ország első felébe ugrottunk az egy főre jutó uniós források tekintetében, a világon is egyedülálló PET/CT központ épül Kaposváron, illetve 17 milliárdból lesz világszínvonalú kórháza a megyének.

Akik úgy vélik, hogy nincs idejük a testmozgásra, azok előbb-utóbb kénytelenek lesznek időt találni a betegségre - idézte Edward Stanley-t Gelencsér Attila, majd hozzátette: nemzetközi tanulmányok igazolják, hogy azok a gyermekek, aki rendszeresen sportolnak, nemcsak egészségesebbek lesznek, hanem okosabbak is. A sport sikere pedig boldogságot, boldogulást hozhat a megyének.  Mocsai Lajos ezt a reményt hozta el nekünk ezzel az akadémiával.

Büszkeséget és boldogságot hozott az itt élőknek ez az esemény, melynek köszönhetően a kézilabda Balatonboglár jelképe lehet – mondta Móring József Attila országgyűlési képviselő.

Nagyon nagy nap a mai a magyar kézilabdázás történetében, hiszen a jövőnket tudjuk jobbá és szebbé tenni ezzel hiánypótló intézménnyel – hangsúlyozta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

A vagyonkezelői szerződést Mészáros Miklós és Vígh László látta el kézjegyével (képünkön), majd Mocsai Lajos az akadémia főigazgatója méltatta Balatonboglárt. Kiemelte: nem találkozott máshol ilyen lehetőséggel, mint ebben a városban. Köszönet jár a megye és a város vezetőinek, hogy a nemes ügy mellé álltak. Mint mondta, a sport a mozgáskultúra része, melynek hiányába bele lehet halni. Átlagban 10 évvel élünk kevesebbet, mint Európa fejlettebb országaiban, 20-30 éves lemaradást kell bepótolnunk. Nemrég gyermekeket mértek fel, s kiderült, hogy soha ennyi térd-, gerinc- és bokaproblémás fiatal nem volt még az országban. Ők nem csak az élsportra, de alapvetően a komolyabb, megterhelő mozgásra is alkalmatlanok. Ezért is öröm, hogy a kormány stratégiai céljai között szerepel a sport.

Mocsai Lajos az akadémia működésével kapcsolatban elmondta, az IHF és az EHF nemzetközi edzőképzésre kérte fel őket, játékvezetőket is fognak oktatni, emellett a gyerekeknek a tanulás mellett életpályát kívánnak adni, biztosítják versenyeztetésüket a kézilabda élvonalában valamint a válogatottakban.