2013. 09. 19., csütörtök, 05:42
Múlt szombaton megannyi világsztár tette tiszteletét Siófokon: a Balaton-parti város női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO Kézilabda Clubot fogadta. A meccs előtt a vendégek klasszisával, Görbicz Anitával beszélgettünk.
- A bajnokság első fordulójában elvesztették több éve tartó hazai veretlenségüket a Ferencváros ellen. Hogyan élték meg a vereséget? (Görbicz Anita azon a meccsen sem játszott, ujjtörése miatt – a szerk.)
- A következtetéseket levontuk, az ember próbál a hibákból tanulni, most is ez történt. Még a szezon elején járunk, talán túl korán is jött ez a rangadó az első fordulóban a Ferencváros ellen. Azt azonban elmondhatom: a vereség egyáltalán nem törte meg a csapatot, dolgozunk tovább, most már nem foglalkozunk a fővárosban hagyott két bajnoki ponttal.
- Nyáron új arcok is érkeztek, többek közt a világ egyik legjobb átlövője, Katarina Bulatovics, valamint visszatért Bognár-Bódi Bernadett és Herr Orsolya is. Hogyan sikerült az ő beépítésük, illetve a nyári felkészülés?
- Nem panaszkodhatunk, egyre jobban beilleszkednek, mindezt a már említett vereség ellenére is állítom. Azt gondolom azonban, nekünk nem elsősorban szeptemberre kell élesnek lennünk, hanem majd áprilisra-májusra, amikor a bajnokság, illetve a Bajnokok Ligája végjátékára kerül sor! Lépésről lépésre megyünk előre, és hiszem, hogy az elvégzett munka gyümölcse beérik.
- Az FTC elleni fiaskó ellenére nyilván nem változott a gárda célja a hazai kupát, illetve pontvadászatot illetően.
- Egyértelmű: újból el szeretnénk hódítani a magyar bajnoki címet, illetve a Magyar Kupát is. Mindez jogos elvárás a csapattól.
- Májusban történelmet írtak: sikerült megnyerniük a Bajnokok Ligáját is, többévi próbálkozás után. A keret elég erősnek tűnik a címvédéshez…
- A BL-győzelmet idén is célba vesszük, noha tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, tán még a tavalyi szezonnál is nehezebb, hiszen ellenünk mindenki kettőzött erővel küzd. Úgy gondolom azonban, a címvédés benne van a csapatban.
Azt gondolom, nekünk nem elsősorban szeptemberre kell élesnek lennünk, hanem majd áprilisra-májusra, amikor a bajnokság, illetve a Bajnokok Ligája végjátékára kerül sor!
- A kézilabda csapatjáték, a világ egyik legjobb kézilabda-együttesének, egyben a magyar válogatottnak mégis ön a mozgatórugója, az egyik kulcsembere. Mik az egyéni céljai ebben az idényben?
- Ami a Győri ETO-t illeti, szeretnék minél jobb játékkal hozzájárulni a már említett célkitűzésekhez. A válogatottal pedig év végén a szerbiai világbajnokság vár ránk. Nagyon bízunk abban, hogy nem lesz akkora hóakadály, mint a tavalyi, szintén szerbiai Európa-bajnokságon, és már az első meccseinken is rengeteg szurkoló szorít nekünk Szerbiából, illetve Magyarországról is. Reméljük, ismét pozitív meglepetést okozunk!
- A Siófok elleni mérkőzés előtt beszélgetünk közvetlenül. Mennyire ismeri az ellenfelet, hogy látja az esélyeket?
- Szinte mindenkit ismerek, hiszen a Siófok a Ferencvárosnak amolyan fiókcsapata. Úgy érzem, megfelelően felkészült a csapat, győzni jöttünk. (Mindez sikerült is: bár a Siófok az első félidőben még jól tartotta magát, a meccs 35-23-as vendégsikerrel zárult – a szerk.)
- Győr városa a kapcsolódási pont: nemrég a kisalföldi női kosárlabdacsapat tragikus buszbalesetében elhunyt Tapodi Péter klubigazgató, és Fűzy Ákos vezetőedző, valamint többen is súlyosan megsérültek. Hogyan lehet egy ekkora traumát egy csapatnak, egy közösségnek feldolgozni?
- Nekem sem könnyű kívülállóként, el tudom képzelni, hogy a kosárlabdacsapatot hogy megviselhették a történtek. Hála Istennek, mi még nem kerültünk hasonló helyzetbe, így csak sejthetem, hogy nem egyszerű visszatérni a normális kerékvágásba. Ezúton is megragadnám az alkalmat, hogy a csapat nevében is őszinte részvétemet nyilvánítsam a hozzátartozóknak. Kitartást és sok erőt kívánok nekik a tragédia feldolgozásához!
- Végül egy lényegesen vidámabb téma: köztudott, hogy párja, a korábbi válogatott labdarúgó, Vincze Ottó, májusban eljegyezte önt az ETO-Parkban az ETO-FTC futballmeccs szünetében, amikor önöket, a friss BL-győzteseket ünnepelték.
- Így igaz. Bár a magánéletemről nem szívesen beszélek, azt azonban elmondhatom: nagyon boldogok vagyunk Ottóval, tökéletesen megértjük egymást!
Egyéni elismerések: |
• A világbajnokság All Star csapatának tagja (2003, 2005, 2007) |