Nincs változás, vereség Pakson is

2013. 09. 13., péntek, 21:18

Nem szakadt meg a rossz sorozat: a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában sem szerzett pontot a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk Pakson lépett pályára, és két góllal kapott ki.

Az elsõ félidõ biztató teljesítménye után Waltner kiállítása után emberhátrányba került együttesünk, a tolnaiak pedig a hajrában bebiztosították sikerüket.

A kéthetes bajnoki szünetben megszerezte elsõ idei gyõzelmeit a Rákóczi, és a Liga Kupában aratott két siker után joggal bíztunk abban, hogy az NB I-ben is véget ér csapatunk rossz sorozata. Prukner László több helyen is változtatott a legutóbbi összeállításon: Oláh és Petrache a kispadon sem kapott helyet ezen az estén.

A hatodik percig kellett csak várni az elsõ izgalmas eseményre. Kovács G. passzába Molnár kapus kézzel ért bele, és ezt a játékvezetõ hazaadásnak minõsítette, így közvetett szabadrúgást kapott a Rákóczi hat méterre a kaputól. A legurítás után Bõle lõtt kapura, de a gólvonalon álló Báló blokkolni tudott. Négy perccel késõbb Pavlovic tette jobbról középre a labdát, Waltner 6 méterrõl a kapu mellé csúsztatott.

A folytatásban is aktívabb volt a kaposvári együttes, a vendégek akarata érvényesült a pályán. Ezután visszaesett a színvonal, és a házigazdák is magukra találtak. A 22. percben Bori jobb oldali beadása után Hullám lõtt ballal a kapu mellé, a 33. percben aztán Hullám emelt a tizenhatos bal csücskétõl a kapura, Ranilovic mentett szépen.

A 41. percben megszerezte a vezetést a Paks. Bartha passza után Bori tette jobbról középre a labdát, Windecker pedig védõjét megelõzve fejelt 5 méterrõl a kapu bal oldalába. 1-0.
A szünet után hirtelen sok minden történt a paksi kapu elõtt. Jobb oldali szöglet után Markus bólintott 11 méterrõl, Báló nagy bravúrral fejelte ki a labdát a gólvonalról. A kipattanót Bõle. rúgta rá 18 méterrõl, és a labda Molnár kapus lábai között akadt el. Az érkezõ Waltner ennek ellenére belerúgott egyet a játékszerbe, majd elszabadultak az indulatok. A perpatvar végén Waltner és Éger is sárga lapot kapott, a kaposvári támadó pedig – mivel másodszor mutatták fel neki a kártyát – indulhatott az öltözõbe.

Az 55. percben Markus lõhetett szabadrúgást, a 24 méteres tekerés után Molnár mentett szögletre. Öt perccel késõbb labdát szerzett a Rákóczi, és Bõle találta telibe 23 méterrõl a kapufát. A 68. percben Simon lövését védte nagy bravúrral Ranilovic, két percre rá, bal oldali szöglet után Balázs B. fejelt 6 méterrõl, Molnár védett. Felpörögtek az események, mindkét kapu elõtt adódtak gólszerzési lehetõségek.

A 78. percben aztán újabb gólt szerzett a Paks. Bori tekerte jobbról középre a labdát, Simon A. egy csel után 8 méterrõl a bal felsõ sarokba lõtt. 2-0.

A hajrában sem unatkoztak a nézõk. A 84. percben Simon közeli fejese után mentett nagyot Ranilovic. Négy perccel késõbb Tököli játszotta magát tisztára, ismét Ranilovic mentette meg a góltól a Kaposvárt. A ráadásban is hasonló volt a helyzet: megint Tököli került helyzetbe, és újra a somogyiak kapusa nyerte a párharcot.

MVM Paksi FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (1-0)

Paks, 500 nézõ. V.: Farkas Á.

Paks: Molnár P. - Fiola (Kiss T., 57.), Éger, Kovács G., Báló - Bartha, Bori, Kecskés, Windecker (Heffler T., 79.), Hullám (Tököli, 67.) - Simon A. Vezetõedzõ: Horváth Ferenc.

Kaposvár: Ranilovic – Okuka (Thiam, 84.), Zámbó, Lukas – Pavlovic (Babic, 66.), Kovács O., Addo, Balázs B., Bõle - Waltner, Markus (Haruna, 77.). Vezetõedzõ: Prukner László.

Gólszerzõ: Windecker (41.), Simon A. (78.)
Sárga lap: Fiola (16.), Simon A. (44.), illetve Balázs B. (17.), Addo (38.), Waltner (39.), Babic (72.)
Piros lap: Waltner (52.)

 

Ezeket olvasta már?