2013. 07. 12., péntek, 23:01
A Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapata felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályú román bajnokságban legutóbb a második helyen végző, így az élvonalba feljutó Sageata Navodari ellen.
A két csapat Bécsben találkozott egymással. A kaposváriak már a harmadik percben vezetést szereztek Pavlovic góljával, Selymes Tibor együttese a második félidőben egyenlített.
- Ezen a héten más típusú edzésmunkát végeztünk, mint az ezt megelőző időszakban, és a hosszú buszozás is megviselte a csapat tagjait. Az első félidő, néhány hibától eltekintve, jó mérkőzést hozott. Ellenfelünk egy hét múlva már bajnoki találkozót játszik, nekünk még két hetünk van a kezdésig, és remélem, sikerül hasznosan eltölteni az előttünk álló napokat – mondta honlapunknak Prukner László vezetőedző.
Kaposvári Rákóczi–Sageata Navodari (román) 1–1 (1-0) |
A kaposvári gólszerző: Pavlovic (3.)
Rákóczi: I. félidő: Posza (Rusák, 46.) – Okuka (Földes, 57.), Kovács O. (Vrucina II., 46.), Addo, Jánvári (Zámbó, 46.) – Babic (Böjte, 60.), Pavlovic (Bőle, 46.), Balázs (Albert, 46.), Thiam – Haruna (Luka, 70.), Vrucina (Markus, 60.)
|