Heti beszélgetés Berzencétől a Bajnokok Ligája-győzelemig

2013. 05. 16., csütörtök, 05:19

Egy somogyi születésű és nevelésű játékos is Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett az elmúlt hétvégén: Kovacsics Anikó a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának tagjaként jutott el a csúcsra.

kovacsics anikó

A Rába-partiak az idegenbeli győzelem után hazai környezetben is megverték egy góllal riválisukat, a norvég Larvik gárdáját, és az összes magyar sportbarát egy emberként ünnepelte a lányokat. A fiatal tehetség azt mondja: megtiszteltetés a világ legjobb klubcsapatában játszani, és az elmúlt évek legnagyobb sikere után immár új célokat is megfogalmazhat. 

- Feldolgozta már élete eddigi legnagyobb sikerét?

- Napról napra tudatosul bennem, hogy sikerült végre elhódítanunk a legdíszesebb trófeát. Hatalmas élmény volt a szombati mérkőzés, és az azt követő ünneplés. Sokat dolgoztunk a sikerért, és végre összejött! Nagy megtiszteltetés és öröm ebben a csapatban játszani.

-Sok helyen elhangzott, hogy a Győr hét elvesztett európai kupadöntő után ért fel a csúcsra. Miben volt más az idei finálé, mint a korábbiak?

- Úgy érzem, most összpontosítottunk a legjobban. Az első perctől az utolsóig kézben tartottuk a mérkőzést; mindenki tudta, mi a dolga, és úgy is álltunk hozzá, hogy nem is lehet más a vége, mint a Bajnokok Ligája-győzelem. Én a döntő előtt azt mondtam:ez a párharc lehet ugyanolyan, mint a többi, csak végre a végeredmény legyen számunkra kedvező. 

- Utólag visszagondolva, a román Valcea elleni elődöntő sokkal nehezebb volt...

- Egy BL-döntő semmivel nem összehasonlítható, de valóban alaposan megszenvedtünk a továbbjutásért az elődöntő visszavágóján. Ennyire még nem örültünk vereségnek, de ha azt nézzük, hogy ebben az évadban ezen kívül még egyetlen egy mérkőzést sem vesztettünk el, mégis sikernek kell elkönyvelni ezt az eredményt is. Nyolc és fél perccel a vége előtt hat góllal vezettek a románok, de nem adtuk fel, harcoltunk az utolsó másodpercig. A végére összeállt a védekezésünk, értékesítettük a gólhelyzeteket, és a közönség óriási erőt adott az egész csapatnak.

- Mire gondolt akkor, amikor a végén a sorsdöntő büntetőt lőtte?

- Megmondom őszintén, nem éreztem félelmet, inkább az járt a fejemben, hogy ha megoldom ezt a feladatot, akkor azzal nagyon sok embernek szerzek majd örömet. Az ilyen pillanatokért érdemes sportolónak lenni. 

- Nem ez volt azonban a szezon csúcspontja, hanem a döntő megnyerése. Talán nem túlzás: az egész ország ünnepelte a győri női kézilabdacsapatot.

- A díjátadás és a mérkőzés utáni ünneplés is fantasztikus volt. Még mindig nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztünk azokban az órákban. Győrben, a városháza előtti téren senkit nem érdekelt a szakadó eső, több ezren vártak és ünnepeltek minket. Nagyon örültünk annak, hogy ennyien odajöttek miattunk. Nekünk óriási pluszt ad, hogy ennyi szurkolónk van. Másnap focimeccsen voltunk, és a Győr megnyerte a bajnokságot. Szóval, ez valóban egy felejthetetlen hétvége volt. 

kovacsics anikó

- Huszonegy évesen a világ legjobb csapatának tagja, immár BL-győztes és hatszoros magyar bajnok. Mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy Somogyban kezdődött a pályafutása. 

- Berzencén laktunk, és a helyi iskolában ismerkedtem meg a kézilabdával. A szüleim is játszottak korábban, így azért nem volt ismeretlen számomra ez a sportág. Eleinte még csak tömegsport-szinten űztem, aztán már versenyszerűen, és az általános iskola befejezése után kerültem Csurgóról Győrbe. Időközben egyre jobban megszerettem ezt a játékot, és eldöntöttem, hogy ezt szeretném csinálni. Görbicz Anita és társai igazi példaképeim voltak már akkor is, így nyugodtan mondhatom, hogy a legjobb helyre kerültem. Az első évet még a serdülő együttesben játszottam végig, aztán bekerültem a felnőtt keretbe.

A díjátadás és a mérkőzés utáni ünneplés is fantasztikus volt. Még mindig nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztünk azokban az órákban. 

- Fiatal játékosként hogy bírja a sok mérkőzést és az esélyesség terhét?

- Természetesen az én életemben is előfordulnak gyengébb, szürkébb időszakok, de a lehetőséget mindig megkapom, és a folyamatos fejlődés lehetősége is biztosított. Innen nem érdemes máshová elmenni, ez a legjobb hely. 

- Az elmúlt hétvégén teljesült egy nagy álom, mik az újabb célok?

- A nyári pihenő után minden évben elkezdjük a munkát, nem lehetünk elégedettek és nyugodtak soha. Alapvető cél, hogy itthon a legjobbak maradjunk, és azt hiszem,. A Bajnokok Ligája-győzelem után mindenkit motivál majd az is, hogy megvédjük az elsőségünket. Szeretnék a válogatottban is minél több lehetőséget kapni a jövőben, a hosszú távú célom, hogy meghatározó játékos legyek a klubomban és a nemzeti együttesben is.