2012. 11. 01., csütörtök, 15:32
Nemrég szponzorációs szerződést írt alá a Magyar Labdarúgó-szövetség és a Magyar Telekom. Klubszinten a Videoton FC nemzetközi kupaszereplése ad okot a bizakodásra. Vajon a hazai futball tényleg emelkedő pályára került? Az MMOnline összeállítása.
A magyar válogatott sikerrel vette a törökök elleni vébéselejtezőt, ezen túl a sportág marketingterületen is előrelépett egy nagyot. Két évre szóló, több százmillió forint értékű szponzorációs szerződést írt alá a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom. A támogatást a felnőtt-, illetve utánpótlás válogatottak mellett az amatőr futball előmozdítására fordítja majd az MLSZ.
A közelmúltban napvilágot látott egy a sportág pénzügyi helyzetét elemző tanulmány, a labdarúgásunk pénzügyi auditját felvonultató Sportgazdasági Nagyítóban azt találjuk, hogy a futballvállalkozások gazdálkodása korántsem mutat a fenntarthatóság irányába. Az első osztályú csapatoknak az elmúlt idényben átlagosan 723 millió forintos költségvetésük volt, s összesen kétmilliárd forint veszteséget halmoztak fel. Míg a költségeik 18 százalékkal nőttek, addig a bevételeik 11 százalékkal estek, vagyonuk pedig 13 százalékkal csökkent. Bár meg kell jegyezni, hogy a veszteséges működés nem hazai specialitás, hisz a legismertebb klubok között is vannak olyanok, amelyek több tízmillió eurós nagyságrendben vesznek fel kölcsönöket veszteségeik finanszírozására.
Az egyes hazai klubok üzleti tevékenységének – a futballhoz kapcsolódó bevételi és kiadási tételek alapján – eredményeit böngészve azt találjuk, hogy az FTC, az MTK és leginkább szembeötlően a Videoton mozog „izgalmas” finanszírozási pályán. A Videoton üzleti tevékenysége egymilliárd forintos veszteséget mutat. Az MTK 490 millió, az FTC 420 millió, a DVSC 339 millió, a KTE 296 millió forintos mínuszt halmozott fel az elmúlt futballidényben. A klubok költségtételei között a legjelentősebbek a személyi jellegű ráfordítások, s itt az látható, hogy a többi csapat valóban nincs egy súlycsoportban a Vidivel, hiszen például a DVSC-nél kétszer többet költ fizetésekre.
Noha a bevételi és a kiadási oldal nagysága eltérő, az egyes csapatok árbevétel-szerkezete nagyjából megegyezik egymással. A hazai focivállalkozások üzleti beszámolóiból azt látjuk, hogy a Videoton FC-nél forog a legtöbb pénz. A fehérvári alakulat már azzal 1,3 millió eurót (kb. 400 millió forint) keresett, hogy bejutott az Európa-liga főtáblájára. Az UEFA ebben az idényben 208,75 millió eurót allokál a 48 főtáblás együttes között. A rajtpénz felett a csoportkörben aratott győzelmek 200 ezer, a döntetlenek pedig 100 ezer eurót érnek. Az árbevételben élen járó Videoton gigantikus keretösszegében 110 millió forintnyi az önkormányzati támogatás. Szponzoroktól, reklámokból, közvetítési jogdíjakból, belépőjegyekből, játékostranszferekből együttesen több pénz folyik be a kasszájukba, mint az őket követő két csapathoz összesen. A fehérváriak mérlegéből az is kiderül, hogy a szurkológárdától – hazai meccseken átlagosan 4108 fő, ezzel hatodikak az országban – milyen jelentéktelen bevételt realizálnak (54,87 millió forint).