2012. 08. 12., vasárnap, 19:25
A női öttusaversennyel befejeződtek az olimpiai küzdelmek a londoni olimpián. Noha Tóth Adrienn két szám után még az élen állt, végül csak a 20. helyen végzett, Kovács Sarolta pedig a 33. helyen zárt. A magyar csapat 9. helyen zárt az éremtáblázaton.
Tóth remekül vívott, jól úszott és így az első két szám után az élen állt. A lovaglása azonban nem sikerült túl jól, így visszacsúszott az ötödik helyre. A kombináció (lövészet és futás) során pedig még hátrébb került, végül huszadikként zárt.
Kovács pocsékul vívott, így már a nap elején nyilvánvalóvá vált, hogy (v)érmes reményei nem lehetnek. Noha kiválóan úszott, a lovaglásban megint nem remekelt - le is dobta a ló -, így a mezőny végén kezdhette a kombinációt. Nem is tudott újítani, a 33. helyen végzett.
9. hely az éremtáblázaton! |
A női öttusával befejeződtek a küzdelmek az olimpián. A magyar csapat végül 8 aranyéremmel, 4 ezüsttel és 5 bronzzal zárt, így a 9. helyen végzett az éremtáblázaton! |