Ötödik hely Hatosnak

2012. 08. 10., péntek, 20:49

A bronzmeccsen kikapott, így végül az ötödik helyen zárt a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjában Hatos Gábor az olimpián. A magyar versenyzőt az üzbég Tigijev győzte le.

birkózás

Hatos a 16 között a kínai Csangot búcsúztatta két sima menetben, a negyeddöntőben pedig a kazah Sapijevet, két kitolással. Az elődöntőben az iráni Gudarzi várt rá, akin már nem tudott túljutni: az ázsiai birkózó mindkét menetben egyszer-egyszer kitolta Hatost, illetve mögé is került, így a magyar fiúnak a bronzmeccs jutott.

A harmadik helyért az üzbég Tigijevvel kellett megküzdeni, aki mindjárt az első menetben elkapta Hatos lábát, így hozta is az elős 2 percet. A másodikban egyik fél sem csinált akciót, így golyóhúzás jött, ami Tigijevnek kedvezett. Az üzbég Hatos bal lábát kérte, és sikerült is földre vinnie a magyar birkózót. Hatos Gábor tehát ötödikként zárt Londonban.

Ezeket olvasta már?