futball eb A futball antireklámja, a társházigazda győzelme

2012. 06. 11., hétfő, 20:35

Kifejezetten nézőriasztó meccset játszott egymással Anglia és Franciaország a D csoport rangadóján, mely végül 1-1-es döntetlent hozott. Az esti összecsapáson a társházigazda Ukrajna Sevcsenko duplájával 2-1-re legyőzte a svédeket.

futball ebA találkozó unalmasan kezdődött és úgy is folytatódott, az első nagyobb lehetőségre egészen a félidő feléig kellett várni, amikor is Young remek passzal ugratta ki Milnert, a középpályás már Lloris mellett is elhúzta a labdát, azonban kisodródva csak az oldalhálót találta el.

Fél óra után aztán a vezetést is megszerezték az angolok: Gerrard tekert be egy szabadrúgást jobb oldalról, Lescott pedig befejelte a labdát. Alou Diarra hamar egyenlíthetett volna, de erős fejesét Hart kitornázta a léc alól, Ribery visszafejelt labdáját pedig ugyancsak Diarra bólintotta mellé. A játékrész végén megszületett a gallok egyenlítő gólja: egy tetszetős Evra-Ribery-Nasri összjáték után a Manchester City középpályása lőtt a 16-oson kívül laposan, Hart tehetetlen volt.

A második félidőben még annyi esemény sem történt, mint az izgalmakban amúgy sem bővelkedő elsőben, mindössze egy Nasri-helyzet és egy Benzema-lövés érdemel említést.

Aki netán élete első futballmeccsét nézte, aligha e találkozó láttán kap kedvet ehhez az egyébként csodálatos sportághoz. A futball antireklámját láthattuk...

futball ebA csoport másik meccsén egy jelenlegi és egy egykori Milan-klasszis vitte a prímet. A svéd együttes a második félidő elején vezetést szerzett, amikor Kallström beívelését a Milan támadója, Ibrahimovic továbbította a kapuba. Hamar jött a válasz, méghozzá a korábbi Milan-legenda Andrij Sevcsenkótól, aki Jarmolenko beadását bólintotta a skandinávok hálójába. Az ukrán támadó néhány perc múlva duplázott, Konopljanka szögletét csúsztatta a kapuba. A svédek több ízben is egyenlíthettek volna, de előbb Ibra bombáját hatástalanította Pjatov, majd Elmander és Mellberg is hibázott közelről, így az eredmény már nem változott: a társházigazda 2-1-es győzelemmel kezdett az Eb-n.

Az első forduló véget ért, holnap már a csoportmérkőzések második köre veszi kezdetét, görög-cseh, majd lengyel-orosz összecsapásokkal.