Bajnokok Ligája München: közelebb Münchenhez

2012. 04. 17., kedd, 23:05

A Bayern München 2-1-re legyőzte a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így valamivel jobb helyzetből várhatja a jövő szerdai visszavágót és közelebb került álmához, a müncheni döntőhöz.

bajnokok ligájaAz első ziccer Özil remek passza után Benzema előtt adódott, Neuer azonban védeni tudott. 10 perc múlva viszont már gól született, igaz, ennek a hazaiak örülhettek: bal oldali szöglet után Ribery bombázott közelről laposan a kapuba. Az első játékrészben több találat már nem született, néhány parázs jelenet azonban borzolta a kedélyeket.

A folytatásban hamar egyenlített a vendégcsapat: egy gyors kontra után Ronaldo igen flegmán akarta ellőni Neuer mellett a labdát, de az kijött a müncheni hálóőrről. Di Maria kipasszolta a labdát jobbra, Benzema gyatra lövése pedig egészen az alapvonalon álló Ronaldoig jutott, aki visszatette a játékszert a kapu torkában álló Özilnek, a német középpályás pedig nem hibázott. A Bayern visszavehette volna a vezetést, ha Marcelo kapitális hibája után Gomez közelről nem bombáz főlé.

A végén mégis a bajorok örülhettek: a 90. percben Lahm beadását Gomez váltotta gólra közelről. Ezután már csak egy kis kakaskodás okozott izgalmakat - Marcelo rúgott bele Müllerbe - több gól azonban nem született. Ez az eredmény egyik csapatnak sem túl jó, ugyanakkor mindegyikük reménykedhet. Folytatás jövő szerdán, addig azonban még vár ránk holnap egy Chelsea-Barcelona is.

Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:

Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 2-1 (1-0)
Gólszerző: Ribéry (17.), Gomez (90.) ill. Özil (53.)

Ezeket olvasta már?