Megnyerte a KKK a Debrecen ellen a sorsdöntő ötödik meccset a bajnoki negyeddöntőben

2026. 04. 30., csütörtök, 09:48

A KOMETA-KVGY Kaposvári KK szerda este 24 ponttal, 102-78-ra nyert, de a találkozó három negyeden keresztül fordulatos és kiélezett volt. A KKK 3-2-es összesítéssel nyerte meg a párharcot és 2014 óta először bejutott az elődöntőbe. A négy között a Falco Szombathely lesz a csapat ellenfele.

Élet-halál meccs várt a csapatokra szerda este a Kaposvár Arénában a KKK-DEAC bajnoki negyeddöntős párharc ötödik felvonásán. Az előző négy mérkőzésen mindig a hazai csapat nyert, az utolsó találkozó előtt viszont megjósolhatatlan volt, hogy ki jöhet ki győztesen a párosításból.

A nagy tét eleinte rá is nyomta bélyegét a játék színvonalára. Kezdetben pontszegény volt a rangadó, hét perc után 7-7 volt az állás. Az első felvonást szűken, de a Kaposvár nyerte, a második negyedben viszont fordított a Debrecen, mi több, 30-20-ra, azaz tíz ponttal ellépett. A vendégeknél Mócsán Bálint és Pongó Máté emelkedett ki, akik ketten együtt 18 pontot szereztek a félidőben.

A fotóra kattintva galéria nyílikA második negyed legvégén Darrion Trammel még bedobott egy utolsó másodperces hármast, és így csak három pont volt a DEAC előnye a nagyszünetben.

A harmadik etapban folytatódott a nagy küzdelem. Két perccel a negyed vége előtt csupán egy ponttal vezetett a KKK, de a játékrészt egy 6-0-s mini futással zárták, amivel lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak.

A fotóra kattintva galéria nyílikA negyedik negyedben már nem tudta tartani a lépést a Debrecen a hazaiakkal. Mócsán és Pongó már nem remekelt úgy, mint az első félidőben, a négy légiós pedig nem tudta pótolni a két magyar játékos hiányzó pontjait.

Kaposvári oldalon viszont többen is előléptek fontos pillanatokban. A nulla pontos első félideje után Uros Rosics a térfélcsere után 15 pontot dobott, közte négy hármassal, melyek közül az egyik faulttal együtt ment be.

Tovább rontotta a vendégek esélyeit, hogy a sérülés után visszatérő Marcus Tyus a negyedik negyed felénél kipontozódott és 20 pontos teljesítménnyel kiszállt a meccsből. Ráadásul amíg a Debrecen játéka kezdett szétesni, hazai oldalon már minden összejött. A végére igazi kosárfieszta alakult ki, de az indulatok is elszabadultak még egy picit, amikor Danilo Osztojics keresztbe vágott Anthony Walkernek.

A találkozót Trammel hármasa zárta le, ami után szinte felrobbant a csarnok, és a KKK végül 102-78-ra nyert. A Kaposvár a második félidőben 27 pontot vert a Debrecenre.

A fotóra kattintva galéria nyílikDzunics Braniszlav edző csapata így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot,

és 2014 óta először bejutott a bajnokság elődöntőjébe.

 A négy között a tavalyi ezüstérmes Falco Szombathely lesz a KKK ellenfele. A párharc szombaton a vasiak otthonában kezdődik.

KOMETA-KVGY Kaposvári KK 102–78 (15–14, 26–30, 27–17, 34–17) 
NB I. A csoport, negyeddöntő, 5. mérkőzés

Ezeket olvasta már?