Szerdán kezdi a bajnoki döntőt a Fino Kaposvár

2026. 04. 28., kedd, 20:07

A hússzoros bajnok Fino akárcsak az elmúlt három idényben, idén is a MÁV Előre Foxconnal játszik a fináléban.

Sorozatban negyedszer találkozik a TippmixPro férfi röplabda Extraliga döntőjében a címvédő MÁV Előre és a kupagyőztes Kaposvár: a két együttes között az előjelek alapján hatalmas csatára van kilátás a bajnoki aranyéremért.

Tavaly a duplázó székesfehérváriak három mérkőzésben kerültek ki győztesen a párharcból, míg az előtte lévő két évben a somogyiak örülhettek a bajnoki címnek, mindannyiszor négy találkozó után szerezték meg az aranyérmet.

A mostani idényben eddig háromszor találkoztak a felek: a bajnokságban mindkétszer – igaz, egyik alkalommal egy szabálytalan kaposvári csere miatt utólag, a zöld asztalnál – a MÁV Előre győzött, a szezonbeli eddigi legfontosabb meccsükön azonban 3:2-es csatában a Kaposvár diadalmaskodott január végén a Magyar Kupa döntőjében.

Fotó forrása: Fino KaposvárA mutatott játék és a rájátszásban látott forma alapján nehéz esélyest megnevezni a párharc előtt, amelyben különösebb meglepetést vélhetően egyik gárda sem tud majd mutatni a másiknak, így az adott napi forma kulcsfontosságú lesz.

A playoffban a Kaposvár a Miskolcot és a Kazincbarcikát, a MÁV Előre a TFSE-t és a Pénzügyőrt búcsúztatta vereség nélkül.

A székesfehérváriaktól a szezon közben ugyan mindkét albán ütőjátékos távozott, a helyükre érkezett montenegrói és északmacedón röplabdázónak bőven volt ideje felvenni az Extraliga ritmusát. A Kaposvárt edző szlovén Zoran Kedacic helyzete az elmúlt hetekben jelentősen javult, ugyanis két, sérülés miatt hosszú ideig harcképtelen játékosa is visszatért Bögöly Gábor, valamint az argentin Franco Medina személyében.

A keret azonban a MÁV-nál is kellően mély, így a fehérváriakat irányító Omar Pelillo szintén bátran belenyúlhat csapata felállásába, ha szükség lesz rá.

A pályaelőny az alapszakaszt veretlenül záró címvédőnél van, az azonban nehézséget jelenthet Szabó Vilmoséknak, hogy a finálé fehérvári meccseit nem megszokott otthonukban, az Olasz utcában játsszák, hanem a nagyobb befogadóképességű VOK Csarnokban, amelyet bár ismernek, mégsem ugyanaz, mintha teljesen hazai pályán szerepelnének.

A döntő az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A döntő menetrendje:

1. mérkőzés, április 29.: MÁV Előre Foxconn–Fino Kaposvár 19.00
2. mérkőzés, május 4.: Fino Kaposvár–MÁV Előre Foxconn 18.00
3. mérkőzés, május 8.: MÁV Előre Foxconn–Fino Kaposvár 20.00
4. mérkőzés, május 12.: Fino Kaposvár–MÁV Előre Foxconn 19.15 - ha szükséges
5. mérkőzés, május 15.: MÁV Előre Foxconn–Fino Kaposvár 19.00 - ha szükséges

Ezeket olvasta már?