2026. 04. 27., hétfő, 16:00
Hiába volt több helyzete és egy kihagyott büntetője is a Kaposvári Rákóczi FC-nek, a Ferencváros II. vitte el a három pontot.
Hazai pályán szenvedett vasárnap vereséget a Kaposvári Rákóczi FC a Ferencvárosi TC II. ellen az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 26. fordulójában. A találkozót egyetlen találat döntötte el, amelyet a vendégek büntetőből szereztek.
A kaposváriak az élről várták a mérkőzést, és a három pont megszerzése volt a céljuk, azonban a találkozó elején pontatlanul, sok hibával futballoztak. A fővárosiak hamar tizenegyeshez jutottak, amelyet Serdiukov Oleksii értékesített, ezzel megszerezve a vezetést a Ferencváros második csapatának.
A hazaiak ezt követően igyekeztek ritmust váltani, többet birtokolni a labdát és nyomás alá helyezni ellenfelüket. Az első félidőben több lehetőségük is adódott, Szabó Milán szabadrúgása a kapufán csattant, de az egyenlítés nem jött össze. A játékrész végén a vendégek is közel jártak az újabb gólhoz, azonban Berényi Erik emelése a felső lécről kifelé pattant.
A második félidőben hármas cserével próbált változtatni Jeney Gyula vezetőedző, de a kaposvári fölény nem párosult eredményességgel. A vendégek szervezett védekezése ellen nehezen találták a megoldást, miközben Pomozi Zoltán több nagy bravúrral tartotta meccsben csapatát.
A hajrában mindent egy lapra tett fel a Rákóczi. Alessio Mazzonetto büntetőt harcolt ki, azonban Mayer Milán lövése a kapu fölé szállt. Nem sokkal később újabb nagy lehetőség adódott, de a fejes ismét a felső kapufán csattant. A hazaiak az utolsó percekben is próbáltak egyenlíteni, de nem sikerült a kapuba találniuk, így a Ferencváros II. megszerezte a győzelmet.
A vereség ellenére a kaposvári együttes – több győzelmének köszönhetően – továbbra is a tabella élén áll.
| Kaposvári Rákóczi FC–Ferencvárosi TC II. 0–1 (0–1) |
|
Kaposvári Rákóczi FC: Pomozi – Juhász G. (Ambach, a 82. percben), Heil, Zsédely (Stifter, a szünetbne) – Zoltán R., Szabó M., Szederkényi, N. Mazzonetto (A. Mazzonetto, a szünetben), Hadaró (Polák, a szünetben) – Hampuk (Mayer M., a 68. percben), Rácz B. Vezetőedző: Jeney Gyula. Ferencvárosi FC II.: Ulviczki – Kaján, Komáromi, Horváth B., Ledniczky – Fenyvesi, Vén Á. – Lukács L. (Orosz M., a 92. percben), Czinege, Serdiukov (Tóth M., a 90. percben) – Berényi (Benczik, a 72. percben). Vezetőedző: Tóth Mihály. |
|
Gólszerző: Serdiukov (a 19. percben – 11-esből). Sárga lap: Zoltán R. (a 24. percben), Zsédely (a 44. percben), Juhász G. (a 60. percben), illetve Czinege (45+2. percben), Vén Á. (a 46. percben), Berényi E. (a 71. percben), Ledniczky (a 76. percben), Ulviczki (a 85. percben), Fenyvesi (a 85. percben). |