Fölényes győzelemmel újra előnyben a KKK a bajnoki negyeddöntőben

2026. 04. 25., szombat, 11:46

Péntek este a negyeddöntő harmadik meccsén 33 ponttal, 104-71-re nyert a KOMETA-KVGY Kaposvári KK a Debrecen ellen hazai pályán, így összesítésben újra a KKK vezet a párharcban 2-1-re.

Egy-egyről folytatódott péntek este az NB I. A csoportos férfi-kosárlabda-bajnokságban a KKK–DEAC párharc. Az első meccset hazai pályán a Kaposvár 12 ponttal, 79-67-re nyerte meg múlt hét szombaton, majd kedden a Debrecen hazai pályán egyenlített, miután 85-82-re legyőzte a Kaposvárt.

Az eddigiek alapján ezúttal is egy végletekig kiélezett szoros csatára lehetett számítani, ám nem így lett.

A hazaiaknál Filipovity Péter és Tarján Izsák mellett ezúttal Simon Benedek is hiányzott kisebb sérülés miatt, és nem játszott a debrecenieknél az a Tyus Marcus sem, aki a párharc első meccsén dőlt ki a sorból. A keddi, hazai meccsen elbírta a csapat a hiányát, a pénteki, harmadik találkozón azonban lehet, hogy ő sem tudott volna segíteni a DEAC-on.

A Kaposvár ugyanis három perc után 7-1-re vezetett, az első negyed hatodik percére pedig már elérte a különbség a tíz pontot is 17-7-es állásnál. A somogyiak védekezését nehezen tudták feltörni a debreceniek, ráadásul a Kaposvár sokszor a szerzett labdákból könnyű kosarakat tudott szerezni, esetenként látványos zsákolásokkal.

A hazaiak emellett jól céloztak kintről is, és a meccsen végül 43 százalékkal dobták a hármasokat, azok után, hogy kedden Debrecenben csupán 14 százalékos hatékonysággal értékesítették ezeket a helyzeteket.

A palánk alatti csatákat is a Kaposvár nyerte: Jordan Brown, a KKK amerikai centere 19 pontot szerzett, ráadásul a párharc során először a Kaposvár több lepattanót gyűjtött, mint a Debrecen.

A félidőben már közel húsz ponttal, 53-35-re vezetett a Kaposvár, a harmadik negyedet pedig tíz ponttal nyerte meg a hazai csapat, és akkor gyakorlatilag már el is döntötte a meccset a KKK.

Az utolsó negyedre a debreceniek edzője, Pethő Ákos már vissza se küldte a kulcsjátékosait a pályára, előre gondolva a negyedik,  hazai meccsre, a Kaposvár pedig végül fölényesen, 33 ponttal nyert, 104-71-re.

A KKK így összesítésben 2-1-re vezet a három győzelemig tartó párharcban, a következő meccs pedig hétfő este fél hétkor lesz a DEAC otthonában.

KOMETA-KVGY Kaposvári KK–DEAC 104–71 (30–18, 23–17, 29–19, 22–17)
NB I. A csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés

Ezeket olvasta már?