A megyei bajnokságban is indul a rájátszás

2026. 04. 23., csütörtök, 20:20

Befejeződött a vármegyei bajnokság alapszakasza: a Zrínyi veretlenül zárt az élen, miközben kialakult a rájátszás mezőnye is.

A 14. forduló összecsapásaival, illetve több pótolt mérkőzéssel befejeződött a 2025/2026-os idény alapszakasza. Az már korábban eldőlt, hogy a legjobb négy közé a Zrínyi, az Azúr, a Kobrák és a Táncsics csapata jutott, míg az alsóházban csak a helyosztók párosításai voltak kérdésesek.

A tavalyi ezüstérmes Zrínyi KK veretlenül nyerte meg az idei alapszakaszt: a nyáron az NBI/A-csoportos rutinnal rendelkező Papp Péterrel erősítő zöld-fehérek a záró fordulóban is magabiztosan győztek, ezúttal a Kobrák-Gyakorló ellen. Utóbbi a vereség ellenére az alapszakasz meglepetéscsapatának bizonyult, hiszen újoncként kilenc győzelemig jutva végül a harmadik helyen végeztek.

A második helyet a pozícióját szinte egész idényben őrző Azúr-Jázmin KK szerezte meg, miután a Zrínyi elleni két vereségén kívül mindössze egy további mérkőzésen maradt alul – ez egyébként a Kobrák ellen történt meg, így biztosan izgalmas elődöntős párharcra kerül sor közöttük.

A negyedik helyen a Táncsics-Gyakorló jutott be a felsőházi rájátszásba: a Táncsics az utolsó négy meccsből hármat elveszített, de összességében így is többnyire stabilan tartották playoff helyezésüket. Az elődöntőben a minden meccset megnyerő Zrínyi ellen nem lesz könnyű dolguk, ha meglepetést szeretnének okozni.

Ami az alsóház küzdelmeit illeti: az utolsó helyen a Marcali VSZSE végzett. A többnyire fiatalokkal kiálló együttes a hetedik helyért a Spekula Henger KK-val csap össze. A Henger számára nem alakult jól az idény, hiszen néhány fordulóval az alapszakasz vége előtt még a felsőházra is volt esélyük matematikailag.

Az ötödik helyért a Balatoni Aranysakálok KSE és a Kometa-Gyakorló küzd meg. A két csapat közül előbbi zárta jobban az alapszakaszt, háromszor is győztek az utolsó négy fordulóban.

A párharcok első felvonásait április 25-én játsszák a Táncsics Gimnázium sportcsarnokában. A tervek szerint a finálét és a bronzmérkőzését május 16-án rendezi a megyei szövetség.

Eredmények

Marcali VSZSE – Azúr-Jázmin KK 60-119 (17-34, 20-14, 10-31, 13-40)
Vezette: Szecsődi, Vajda
Marcali VSZSE: Kiss V. (20), Földényi (11/3), Tüttő (4), Magyar V. (2), Tamasián (2). Csere: Molnár Gy. (10), Horváth P. (6), Tárnai (3/3), Meggyes (2), Guzsvinecz (-), Hegyi (-), Kalota (-). Edző: Kiss Viktor
Azúr-Jázmin KK: Bán B. (31), Yake (22), Zsille (15/3), Lévai (11), Kovács B. (-). Csere: Bodor D. (13/3), Kovács D. (10/6), Kovács Á. (8), Kovács A. (5), Simon T. (4). Edző: Kovács Bence

Kometa-Gyakorló – Táncsics-Gyakorló 60-57 (11-18, 18-16, 12-3, 19-20)
Vezette: Pöttendi, Hegedüs
Kometa-Gyakorló: Nagy A. (19/6), Gál B. (13), Pintér D. (8), Fülöp K. (7/3), Bodródi D. (6). Csere: Furián (5/3), Pongrácz (2), Béres (-). Edző: Pongrácz Máté
Táncsics-Gyakorló: Dömötörfi (16/6), Hideg N. (11), Horváth Á. (10/9), Balogh B. (8), Földvári (5/3). Csere: Tombor G. (7). Edző: Hideg Norbert

Zrínyi KK – Kobrák-Gyakorló 89-59 (28-16, 19-18, 19-14, 23-11)
Vezette: Szecsődi, Hegedüs
Zrínyi KK: Mihalics (22), Papp P. (18/6), Kun K. (15/9), Ötvös (11/3), Csabai (6). Csere: Romanek (7/6), Begovácz (6), Kubatov P. (4). Edző: Kovács Márió
Kobrák-Gyakorló: Dross M. (28/15), Balogh R. (16/3), Dross B. (5/3), Hajduk (5), Domján (3). Csere: Dross Z. (2), Boros (-), Illia (-). Edző: Dross Zoltán

Spekula Henger KK – Balatoni Aranysakálok KSE 44-74 (8-14, 8-19, 17-18, 11-23)
Vezette: Koncsek, Deák
Spekula Henger KK: Marics H. (14), Széki (11/3), Kárpáti (8/3), Nagy I. (7/3), Babócsai B. (4). Csere: Fecán (-). Edző: Fecán Márk
Balatoni Aranysakálok KSE: Csurilla (20), Fogarassy (14/6), Bauer (10/6), Szántó D. (9/3), Veres (6). Csere: Oroszi (8), Zsicsi-Liess (4), Vörös V. (3/3). Edző: Fogarassy Levente

A 13. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Azúr-Jázmin KK – Kometa-Gyakorló 95-67 (29-14, 19-15, 22-26, 25-12)
Vezette: Koncsek, Pöttendi
Azúr-Jázmin KK: Yake (21/3), Zsille (13/9), Lévai (8/6), Németh R. (5), Kovács B. (-). Csere: Bán B. (16), Kovács D. (13/9), Bodor D. (12/6), Kovács Á. (4), Kovács A. (3/3), Simon T. (-). Edző: Kovács Bence
Kometa-Gyakorló: Bodródi D. (21/12), Nagy A. (15/6), Fülöp K. (10/6), Gál B. (10), Pintér D. (9/3). Csere: Furián (2), Béres (-). Edző: Bajsz Bálint

A 11. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Balatoni Aranysakálok KSE – Kometa-Gyakorló 83-33 (17-16, 20-3, 30-5, 16-9)
Vezette: Hegedüs, Vajda
Balatoni Aranysakálok KSE: Csurilla (22), Bauer (9/3), Szántó D. (9), Oroszi (6), Fogarassy (4). Csere: Herman (13/3), Durkó (11), Vörös V. (7/6), Zicsi-Liess (2). Edző: Fogarassy Levente
Kometa-Gyakorló: Nagy A. (17/3), Bodródi D. (10/3), Farkas K. (2), Fülöp K. (2), Pintér D. (2). Csere: Pongrácz (2), Béres (-), Kovács P. (-). Edző: Farkas Krisztián

Playoff

Április 25., szombat:
(Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár): 9.00: Kobrák-Gyakorló – Azúr-Jázmin KK (elődöntő),
10.30: Táncsics-Gyakorló – Zrínyi KK (elődöntő),
12.00: Kometa-Gyakorló – Balatoni Aranysakálok (5. helyért)

Május 7., csütörtök:
(Balatonboglári Általános Iskola): 19.00: Balatoni Aranysakálok KSE – Kometa-Gyakorló (5. helyért)

Május 9., szombat:
(Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár): 9.00: Zrínyi KK – Táncsics-Gyakorló (elődöntő),
10.30: Azúr-Jázmin KK – Kobrák-Gyakorló (elődöntő),
12.00: Spekula Henger KK – Marcali VSZSE (7. helyért)

Nyitóképünk illusztráció, archív.

Ezeket olvasta már?