2026. 04. 17., péntek, 11:29
A Kometa-KVGY Kaposvári KK vezetőedzőjét az élvonal tizennégy mestere választotta meg.
A Kometa-KVGY Kaposvári KK az elmúlt három szezonban nagy utat járt be: a 2023/24-es idényben kiesett az NB I/A osztályból, így a 2024/25-ös évadban az NB I/B-ben kellett bizonyítania. Ekkor érkezett a csapathoz Dzunics Braniszlav. A másodosztály döntőjében a Kaposvár magabiztos győzelmet aratott, és 3–0-s összesítéssel múlta felül a Phoenix-MT Fót együttesét, megszerezve az NB I/B Piros csoport bajnoki címét.
A győzelemmel nemcsak a bajnoki címet, hanem a feljutás jogát is kivívták, így egy szezon után visszatérhetett a somogyi együttes az élvonalba.
Harmadik helyen zárta az alapszakaszt a visszatérő csapat
Bár az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén vereséget szenvedett a Kometa-KVGY Kaposvári KK, mégis volt oka az ünneplésre: mindössze három ponttal kapott ki, így az egymás elleni összevetésben megőrizte előnyét a Pakssal szemben.
Idén adták át először az Év edzője elismerést
A bb1.hu történetében először szavaztatta meg az alapszakasz 14 vezetőedzőjét, akik egy kollégájukat – az Év edzőjét –, valamint az alapszakasz MVP-jét választhatták ki. A névtelen voksolás során Dzunics Braniszlav, a Kometa-KVGY Kaposvári KK vezetőedzője kapta az elismerést.
A vezetőedző a bb1.hu-nak adott interjúban kiemelte: megtisztelő számára a díj, ugyanakkor a játékosoknak és a klubnak is köszönettel tartozik, hiszen ők is nap mint nap dolgoznak a csapat sikeréért.
– Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt két évben sikerült megvalósítani a terveinket: előbb visszajutottunk az első osztályba, majd túl is szárnyaltuk az elvárásokat azzal, hogy nemcsak bejutottunk a rájátszásba, hanem a harmadik helyen zártunk. Ez a csapat közös munkájának az eredménye – tette hozzá.

