Ezüstéremmel zárt a KHG KNRC a bajnokságban

2026. 04. 08., szerda, 06:35

A kaposvári női röplabdacsapat kedden este elveszítette az Extraliga döntőjének harmadik meccsét is a Vasas Óbuda ellen, így a fővárosiak újra bajnoki címet ünnepelhettek.

A Vasas Óbuda sorozatban ötödször, története során pedig rekordbeállítást jelentő 11. alkalommal nyerte meg a magyar női röplabdabajnokságot, miután a TippmixPro Extraliga döntőjében kedden harmadszor is legyőzte a Kaposvárt, ezúttal 3:2-re.

A KHG KNRC most volt a legközelebb a győzelemhez a döntőben, miután az első meccset szintén idegenben 3:0-ra, a másodikat pedig hazai pályán 3:1-re veszítette el. A kaposvári női röpisek történetük második ezüstérmét szrezték meg második döntös szereplésükből.

A Vasas az Újpesti Dózsa (1963-68), a NIM SE (1971-79), az Eger (1994-98) és a Békéscsaba (2014-18) után ötödik csapatként nyert egymás után ötször bajnoki címet, 11. diadalával pedig utolérte az örökranglistát eddig vezető a NIM-et.

A finálé első meccsén a Folyondár utcában sima háromszettes hazai siker született, majd bár múlt pénteken Kaposváron a hazaiak a nyitójátszmát megnyerték, a Vasas fokozatosan felőrölte ellenfelét és 3:1-es sikerrel egy győzelemre került az újabb bajnoki címtől.

A keddi harmadik összecsapásra a hazaiak mobillelátóval bővítették ki csarnokukat, ennek ellenére már a kezdés előtt negyed órával szinte teljesen megtelt az aréna, amelyben a házigazda 57 tétmérkőzés óta nem kapott ki.

A mostani összecsapást – akárcsak az elsőt – egyáltalán nem kezdte megilletődötten a KNRC, de amikor játékosai egymás után többször hibáztak támadásban, a hazaiak öt ponttal elhúztak. Mindkét csapat remekül védekezett, így több hosszú labdamenetet is láthatott a közönség. Ebből egy ideig a két pontra zárkózó somogyiak jöttek ki jobban, de a Vasas ismét ritmust váltott, és ha nem is nagy különbséggel, de előnybe került.

Fotó: Hunvolley/Vasas AttilaA második felvonás elején hamar elhúzott néggyel a jól nyitó címvédő, de a KNRC remekül küzdő játékosai ekkor, majd később még kétszer is látótávolságig zárkóztak. Mindkét oldalon több hiba is becsúszott a jó megoldások közé, ennek is volt köszönhető, hogy a csapatok több, többpontos szériát tudtak építeni. Ezekből sokáig a Vasas jött ki jobban, de a kaposváriak a hajrában kihasználták a rengeteg hazai rontást és kiegyenlítettek.

A harmadik szettben hiába rajtolt jól a KNRC, a hazaiak fordítottak, de nagy előnyt nem tudtak kialakítani, mert a kaposváriak remekül röplabdáztak. Ennek köszönhetően a játékrész derekán már ők vezettek, mert egymás után háromszor is pontot érően sáncoltak. A végjáték több maratoni labdamenetet, néhány remek megoldást és legalább ugyanennyi ki nem kényszerített hibát hozott, de a Vasas nagy csatában "kiszenvedte" a részsikert.

Fotó: Hunvolley/Vasas AttilaA negyedik etap sokáig fej fej melletti küzdelmet hozott, elsősorban azért, mert mindkét csapat támadási hatékonysága nagyot javult. Először a Vasas tudott kettővel vezetni, de a brazil Roberta Rabelo vezette somogyiak innen is vissza tudtak kapaszkodni és döntő szettre mentették az összecsapást.

Fotó: Hunvolley/Vasas AttilaEbben sokáig az extázisban játszó kaposváriak vezettek, volt, hogy kettővel is, de a hajrában – kulcspillanatokban – nyitásból és támadásból is hibáztak, a Vasas pedig kisvártatva lezárta a maratoni, 135 perces összecsapást, amelynek legeredményesebb játékosa a hazaiak közül a szlovák válogatott Karin Sunderlikova volt 29 ponttal.

Vasas Óbuda–KHG KNRC 3:2 (25:22, 21:25, 25:23, 20:25, 15:11)
TippmixPro Női Extraliga, döntő, 3. mérkőzés