2026. 04. 06., hétfő, 15:15
Két évvel meghosszabbította szerződését a női röplabdacsapat liberója, Szerencsés Mimi – számolt be róla közösségi oldalán a KHG KNRC.
A játékos már nem ismeretlen közegben dolgozik, hiszenmár tavaly január óta Kaposváron szerepelt, ami megkönnyítette a beilleszkedését. Mint elmondta, több csapattársat már ismert, az újonnan érkezőkkel pedig gyorsan megtalálta a közös hangot, ami segítette a csapaton belüli integrációját.
A szezon elején egyedüli liberóként kezdett, később azonban érkezett egy rutinos poszttárs, ami saját bevallása szerint motiválóan hatott rá. A versenyhelyzet fejlődésre ösztönözte, és úgy érzi, kölcsönösen pozitív hatással voltak egymás teljesítményére.
Szerencsés Mimi kiemelte, hogy a kaposvári munka komoly kihívásokat jelent számára, mivel minden edzésen maximális teljesítményre van szükség. Úgy látja, az elmúlt időszakban sokat fejlődött, ami a közös, intenzív munkának köszönhető, ezért nem volt kérdés számára a hosszabbítás.
A következő idény céljai között a minél jobb bajnoki helyezés szerepel, lehetőleg a mezőny első felében. Emellett a kupaszereplésen is javítana a csapat, mivel az idei eredmények nem feleltek meg az elvárásoknak. A játékos szerint jelentős potenciál rejlik az együttesben, amelyet a jövőben még inkább szeretnének kihasználni.