2026. 04. 02., csütörtök, 10:39
A Széchenyi nyerte az idei Sportpálya 2004 Kupát, miután a döntőben magabiztos játékkal győzte le a Munkácsy csapatát.
A Széchenyi csapata nyerte az idei Sportpálya 2004 Kupát, egy gólt sem kapva a döntőben.
A tornán több olyan iskola is pályára lépett, amely korábban már megnyerte a sorozatot: a Táncsics, a Munkácsy és a Széchenyi is többszörös győztesként érkezett. A mezőnyben szerepelt a kaposvári Lamping középiskola is, amely ugyan még nem diadalmaskodott, de korábban döntőt játszott és érmeket is szerzett.
Az elődöntők során a Munkácsy a stabilabb védekezésének köszönhetően múlta felül a rivális gimnázium együttesét. A másik ágon a Lamping kezdett jobban, ám a végül gólgazdag mérkőzésen a Széchenyi az utolsó pillanatokban szerzett találattal fordított, így bejutott a fináléba.
A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a Lamping bizonyult jobbnak: kétgólos győzelmet aratott a Táncsics ellen, ezzel megszerezte a bronzérmet.
A döntőben a Széchenyi magabiztos teljesítményt nyújtott, kapott gól nélkül háromszor is betalált, és ezzel megnyerte a tornát. A Munkácsy a második helyen zárt.
A gólkirályi címet a győztes csapat két játékosa szerezte meg: Lender Bálint és Bogdán Zoltán egyaránt kilenc gólig jutott. A legjobb kapusnak a Lamping hálóőrét, Kuti Jánost választották.
Elődöntő
Munkácsy – Táncsics 3-1
Gól: Ballerini, Szabó, Magyarósi, ill. Jovánczai
Széchenyi – Lamping 4-3
Gól: Lender 2, Bogdán, Orsós, ill. Fehér, Király, öngól
3. helyért:
Lamping – Táncsics 4-2
Gól: Fehér 2, Orsós, Nagy-Szabó, ill. Jovánczai 2
Döntő:
Széchenyi – Munkácsy 3-0
Gól: Bogdán 3
Végeredmény:
1. KSZC Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola
2. Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium
3. KSZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola
4. Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
