Kialakult a négyes döntő mezőnye a Sportpálya 2004 Kupán

2026. 03. 28., szombat, 18:38

A városi kispályás középiskolai bajnokság két játéknapján összesen nyolc intézmény nevezett és versengett a Sportpálya 2004 Egyesület szervezésében.

Ezúttal is a KSZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum adta a helyszínt, és a műfüves játéktéren végig sportszerű mérkőzések zajlottak.

Az A csoportból végül a győztes Munkácsy és a második Lamping, azaz az Építőipari jutott tovább, míg a másik ágon a Széchenyi nyerte a csoportot, és mögöttük a Táncsics ment tovább az elődöntőbe. A tornán korosztályi megkötés nélkül bárki részt vehetett, aki az adott középiskola tanulója, egyetlen kikötés az volt, hogy aki országos bajnokságban, tehát magasabb szinten futballozik, ők nem szerepelhetnek, így például a Bene Akadémia U17 korosztályának növendékei.

Összességében akadtak izgalmas mérkőzések és nagyarányú győzelmek is, az elődöntőben pedig már minden bizonnyal a pillanatnyi forma dönthet.

Eredmények

A csoport

Lamping – Móricz 4-1
Gól: Orsós S., Fehér, Király, öngól, ill. Hargitai

Eötvös – Munkácsy 4-5
Gól: Horváth 2, Joós, Varga, ill. Kovács 2, Szabó, Gál, öngól

Lamping – Eötvös 3-1
Gól: Horváth, Fehér, Dömse, ill. Joós

Munkácsy – Móricz 1-1 
Gól: Kovács, ill. Léber

Munkácsy – Lamping 4-0
Gól: Kovács 2, Ballerini, Kósi

Móricz – Eötvös 1-2
Gól: Várföldi, ill. Horváth, Joós

A csoport végeredménye:

1. Munkácsy 7 pont 10-5

2. Lamping 6 pont 7-6

3. Eötvös 3 pont 7-9

4. Móricz 0 pont, 3-7

B csoport

Széchenyi – Kinizsi 8-2
Gól: Lender 2, Rupa 2, Bogdán Z. 3,Grotics, ill. Kovács Á. 2

Táncsics – Református 3-0
Gól: Brunczvig 2, Gordos

Széchenyi – Táncsics 4-2
Gól: Lender 2, Bogdán Z., Orsós R., ill. Brunczvig, Koseluk

Kinizsi – Református 1-7
Gól: Balogh R., ill. Várhegyi, Berkesz 2, Fehér P. 2, Jakó, Fehér Cs.

Református – Széchenyi 2-3
Gól: Fehér P., Várhegyi, ill. Lender 2, Bogdán Z.

Kinizsi – Táncsics 2-7
Gól: Balogh R., Kalányos, ill. Kozma, Brunczvig 4, Gordos, Koseluk

A csoport végeredménye:

1. Széchenyi 9 pont 15-6

2. Táncsics 6 pont 12-6

3. Református 3 pont 9-7

4. Kinizsi 0 pont 5-22

A négyes döntő programja

2026. március 31. kedd

10.00 Munkácsy – Táncsics
10.35 Széchenyi – Lamping

3. helyért:
11.10 Elődöntők vesztesei

Döntő:
11.45 Elődöntők győztesei

A góllövő lista élmezőnye:

1. Brunczvig (Táncsics) 7 gól
2. Lender (Széchenyi) 6 gól
3. Bogdán Z. (Széchenyi), Kovács (Munkácsy) 5-5 gól

Ezeket olvasta már?