2026. 03. 27., péntek, 15:35
A Sportoló Nemzet Program keretein belül a „Gimik csatája” második fordulóját március 26-án rendezték meg Kaposváron, a Csík Ferenc Versenyuszodában.
A megmérettetésen négy kaposvári középiskola: a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium és Szakgimnázium, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, a Munkácsy Mihály Gimnázium és a Táncsics Mihály Gimnázium, összesen 48 diákja és kísérőik mérhették össze ügyességüket és csapatszellemüket.
A versenyszámok között szerepelt célbalövés, SUP-pal való evezés, labdaterelgetés és vízibomba dobálás, amelyek nemcsak ügyességet, hanem együttműködést és kreativitást is igényeltek. A program lebonyolítását a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola két szakember segítette: Reizinger Dóri, a KASI rekreátora, valamint Virovecz Richárd, a KASI úszószakosztályának vezetőedzője. A háttérmunkában a KASI úszói is aktívan részt vettek, akik hozzájárultak a pálya előkészítéséhez és a rendezéshez.
A mezőnyben induló diákok között úszók, vízilabdázók és szinkronúszók is jelen voltak, de a tanárok sem maradtak a parton. A „Gimik csatája” harmadik fordulóját áprilisban, míg negyedik fordulót májusban rendezik meg, ahol tovább folytatódik a küzdelem a végső győzelemért.
